Váltás mobil nézetre

A koncertről

Hangversenyünk amolyan mélyfúrás: a műsort egyetlen szerző műveiből állítottuk össze. Az első és az utolsó darab keletkezése között egy évtized sem telt el, de a komponista által megtett út igen látványos.
Beethoven 1799-ben, a műfaj története szempontjából kivételesen gazdag 18. század utolsó évében kezdett el dolgozni 1. szimfóniáján. A 29 éves zeneszerző a Haydn és Mozart által teremtett nagy hagyományt vitte tovább a zsánerben alkotott első darabjával. Szimfóniáinak száma töredéke csupán a két nagy előd termésének, ám az 1800 és 1824 között írott kilenc darab mindegyike rendkívül jelentős, az utolsó pedig magányos hegycsúcs a műfaj történetében.
Mind a kilenc szimfónia az újdonság erejével hatott a kortárs hallgató számára, tele meglepetéssel, újítással. Az Allgemeine Musikalische Zeitung tudósítójának lelkes beszámolójában azt olvassuk a bécsi Hofburgtheaterben 1800. április 2-án rendezett hangversenyről, hogy az ítész régen hallott ilyen érdekes koncertet, a végén felhangzó szimfónia pedig „bővelkedett a művészetben, az újdonságban és ötletekben”, igaz, sokallotta a műben a fúvósokat.


Részletes program

Ludwig van Beethoven: 1. (C-dúr) szimfónia
Ludwig van Beethoven: 4.(C-dúr) zongoraverseny
Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia

karmester

Fischer Iván

Közreműködők

Richard Goode, zongora
Laura Aikin, szoprán
Kelley O'Connor, mezzoszoprán
Robert Dean Smith, tenor
Matthew Rose, basszus