Váltás mobil nézetre

A koncertről

A BFZ évadkezdéséhez évek óta hozzátartozik egy-egy ifjúsági, illetve gyermekopera előadása. Benjamin Britten Noé bárkája és Hans Krása Brundibár című operáját az előző évadban Kurt Weill Bertolt Brecht szövegére írott iskolaoperája, az Aki igent mond (Der Jasager) követte. 2015 szeptemberében a Zeneakadémia gyönyörűen felújított kistermében, a kamaraopera-előadások céljaira kiválóan alkalmas Solti György Teremben ismét Britten-művet láthat a zenekar fiatal közönsége.

Britten több a fiatal korosztály zenei nevelését szolgáló művet is írt. A The Little Sweep (A kis kéményseprő) az ugyancsak a gyerekeknek írott Let’s Make an Opera (Játsszunk operát!) harmadik része. Az 1810-ben játszódó történetet a librettista Eric Crozier William Blake The Chimney Sweeper (A kéményseprő) című versének nyomán írta:

„Süvölvény koromban sírba szállt anyám,
És apám egy-kettő túladott fián,
Bár semmit sem tudtam, jajgatni alig –
Hát a kéményt kotrom, koromban nyakig.”
(Kormos István fordítása)

Derűs alaphangja ellenére Britten gyermekoperája együttérzéssel és sajnálattal mesél a mindössze nyolc esztendős Samről, akit a durva lelkű kéményseprő arra kényszerít, hogy a kandallóba felmászva tisztítsa meg a kéményt. Sam beszorul a kéménybe, a gyerekek azonban segítenek rajta, kiszabadítják, elrejtik és megszöktetik gonosz mesterétől. A kis kéményseprő történetét Dickens is több ízben megírta.

A darabot amatőrök és hivatásos énekesek adják elő tizenegyen, minimális létszámú hangszeres együttes kíséretével. Az előadásban a közönség is kap feladatot: a szerzőpáros négy egyszerű, könnyen megtanulható dalt szán a nézőtéren ülő gyerekeknek.

Ráhangolódásként a rendezővel, Philipp Györggyel készült interjút ide kattintva olvashatják.

 

Sam: Balogh Attila
Juliet: Ducza Nóra
Gyerekek: Berecz Péter, Kiss Rita, Kiss Tamás, Oláh Berta, Oláh Borbála
Mrs. Baggott: Csapó József
Rowan: Ambrus Orsolya
Black Bob: Najbauer Lóránt
Clem: Varga Donát

 

A magyar szöveg Lukin László fordításának felhasználásával készült.

Jelmez: Béres Mónika
A rendező munkatársa: Veres Borcsi
Rendező: Philipp György

 

Közreműködnek: a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai

 

Vezényel: Dubóczky Gergely

 

Jegyárak

3 000 Ft


Részletes program

Benjamin Britten: A kis kéményseprő, Op. 45 (Játsszunk operát!)

karmester

Dubóczky Gergely

Közreműködők

Philipp György, rendező