Váltás mobil nézetre

A koncertről

A szimfóniaszerző Brahms kulcsszereplője a BFZ évadának. Közönségünk szeptemberben a harmadik és negyedik szimfóniát hallhatta, a szezon végén Fischer Iván és zenekara az elsővel és a másodikkal kerekíti le Brahms-ciklusát.

Mindössze húszéves volt Brahms, amikor először próbálkozott a szimfónia műfajával: első szimfóniavázlatait 1854-ben vetette papírra, ám hamar elakadt a munkában. A folytatásra 1862-ben került csak sor, ekkor majdnem teljesen el is készült az első tétellel, hogy aztán ismét félretegye. Pályáján – legalábbis ami a szimfóniaszerzést illeti – ismét hosszú szünet következett. Másfél évtizedig tartott, amíg az első szimfónia elkészült. Az alkotói folyamat hosszúra nyúlásában szerepet játszott, hogy attól tartott, nehéz lesz kilépnie Beethoven árnyékából, és művét Beethoven „tizedikjének” tartják majd. (Ezt a megjegyzést egyébként többszörösen meg is kapta…) A mű bemutatójára 1876 novemberében, Lipcsében került sor.

A második szimfónia az első mérsékelt sikere ellenére sem sokáig váratott magára, Brahms – legyőzve a műfajjal kapcsolatos gátlásait – szinte azonnal komponálni kezdett. „Az új szimfónia olyannyira melankolikus, hogy nem fogja tudni elviselni. A partitúrának gyászkerettel kell megjelennie” – írta Brahms kiadójának, Fritz Simrocknak nem sokkal a szimfónia 1877. december 30-i bemutatója előtt. Simrocknak azonban nem volt oka aggodalomra, a komponista tréfált. Élete egyik legnapsugarasabb művét komponálta a Wörthersee partján fekvő idilli fürdőhelyen, Pörtschachban. Brahmsi mércével mérve könnyed hangvételével a mű azonnal hatalmas sikert aratott. A zeneszerző barátja, Theodor Billroth bécsi sebész a mű az alkotás pasztorális hangjáról szólva arról ír, hogy a szimfónia „telis-tele van kék éggel, csobogó patakkal, napfénnyel és hűs árnyakkal”.

Jegyárak

2 500 Ft / 4 600 Ft / 5 900 Ft / 8 400 Ft / 13 600 Ft

Érvényes bérletek

Reiner A (2014/15), Reiner B (2014/15)


Részletes program

Johannes Brahms: 1. (c-moll) szimfónia, Op. 68
Johannes Brahms: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 73

karmester

Fischer Iván

Ajánljuk még

Nem találta, amit keres? Kérdése van egy koncerttel kapcsolatban?

Írjon nekünk a bfofound@bfz.hu címre vagy hívjon a +36 1 489 43 30 telefonszámon!