Váltás mobil nézetre

A koncertről

„A zenei produkció egészen különleges volt. Fischer Iván vezetésével az elmúlt harminc évben a Budapesti Fesztiválzenekar a nemzetközi zenei élet egyik legelismertebb szereplőjévé vált. Ezt bizonyítja a vasárnapi ruganyos, ragyogó és áttetsző Figaro- előadás is” írtja a New York Times hasábjain Anthony Tommasini kritikus a BFZ 2013-as New York-i Figaro-előadásáról. A lap szerint a Figaro – csakúgy, mint két évvel korábban a Don Giovanni – „a New York-i operaszezon fénypontja volt”. Az 1990-es évek elején A varázsfuvola szcenírozott előadása volt az első operaprodukciója az akkor kevéssel intézményesülése előtt álló Budapesti Fesztiválzenekarnak. A három Da Ponte-opera nagy nemzetközi sikert arató előadása után Fischer Iván és zenekara ismét műsorra tűzi Mozart utolsó színpadi művét.

A varázsfuvola keletkezésének történetéről és a bemutató időszakáról viszonylag sokat tudunk, és nem is akárkitől: magától Mozarttól, aki 1791 őszén szeretetteljes leveleket írt a betegségeit Badenben kúráló feleségének, Constanzénak. E levelek egyikéből értesülünk például arról, hogyan tréfálta meg az egyik előadáson a Papageno szerepét alakító Emmanuel Schikanedert, (aki a mű szövegét is írta, és aki a bemutató helyszínéül szolgáló Theater auf der Wieden igazgatója is volt). Egy másik levélből kiderül, milyen elismeréssel szólt a műről Antonio Salieri, akit Mozart a bájos Cavalieri kisasszonnyal együtt meghívott az egyik első előadásra. Az 1791. szeptember 30-i bemutató idején már nem sok volt hátra Mozart életéből. Már nem tudhatta meg, hogy a következő években a német színházak százas szériákat játszanak majd művéből, és hogy a Varázsfuvola már a kortársak számára is számos értelmezési lehetőséget vet fel.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös rendezvénye.

Színlap:

Librettó: Emanuel Schikaneder
Magyar dialógusok: Halasi Zoltán

Sarastro: Andreas Bauer
Az Éj királynője: Mandy Fredrich
Pamina, a lánya:Nuria Rial
Tamino, japán herceg: Stanislas de Barbeyrac
Papageno, madarász: Hanno Müller-Brachmann
Papagena: Norma Nahoun
Három hölgy: Sarah-Jane Brandon, Olivia Vermeulen, Barbara Kozelj
Három fiú: A Magyar Állami Operaház, illetve a Cantemus Gyermekkórus tagjai
Monostatos, egy mór: Rodolphe Briand
Beszélő: Peter Harvey
Két pap / Két őr: Gustavo Quaresma Ramos, Peter Harvey

Színészek: Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Csenge, Sipos Vera, Molnár Gusztáv, Bodoky Márk, Figeczky Bence

Kórus: Á la cARTe (művészeti vezető: Philipp György), valamint a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai

Látvány: Balla Margit
Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Árnyjáték: Kuthy Ágnes
Fény: Bányai Tamás
Dramaturg: Veress Anna
Ügyelő, asszisztens:Valkai Andrea
Játékmester: Gyabronka József
Asszisztens karmester: Vladimir Fanshil
Korrepetitor: Bizják Dóra

Budapesti Fesztiválzenekar

Karmester és rendező: Fischer Iván

Jegyárak

2 500 Ft / 4 600 Ft / 5 900 Ft / 8 400 Ft / 13 600 Ft

Érvényes bérletek

Széll (2014/15)


Részletes program

Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola, K. 620

karmester és rendező

Fischer Iván