Váltás mobil nézetre

A koncertről

A Budapesti Fesztiválzenekar felnőtt bérlettulajdonosai között nem egy és nem kettő a zenekar valamelyik régi kakaókoncertjén barátkozott meg az élő komolyzenével. Az ő gyerekeik magától értetődően törzsközönségét adják a kakaókoncerteknek. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő sorozat családias hangulatú, mesélős, a kicsiket a zene világába beavató hétvégi délutánokat ígér.

Fischer Iván és a zenekar művészei idén is szeretettel várják az 5 és 12 év közötti gyerekeket – és persze szüleiket, nagyszüleiket. Újítás a kakaókoncertek történetében, hogy a BFZ idén először autista gyerekek számára is rendez kakaókoncertet.

Ezeken a hangversenyeken Fischer Iván és a zenekar művészei kötetlen, interaktív formában vezetik be a gyerekeket a klasszikus zene rejtelmeibe, utána pedig – innen a kakaókoncert elnevezés –, amikor lecseng a zene, és a taps is elül, a zsenge korú közönség felhörpinti a kis pöttyös bögrékben rá váró, gőzölgő kakaót.

KAKAÓBÉRLET Idén először, a régi kakaóbérlet mellett, családi bérletet is kínálunk az elkötelezettérdeklődők számára.

Jegyárak

2 500 Ft

Érvényes bérletek

Kakaó-bérlet (14.30) (2014/15)


karmester

Fischer Iván