Váltás mobil nézetre

A koncertről

A szentimentalizmus sajátos német „kinövése“ volt a Sturm und Drang irányzat, amely az irodalomban a szenvedélyek, a tehetség, a természetesség, valamint a nemzeti értékek, a feudalizmus és az abszolutizmus elleni érzelmi lázadás kifejeződése volt. A mozgalom egy korabeli német dráma, Friedrich Maximilian Klinger 1776-ban íródott műve találó címéről kapta nevét. A Sturm und Drang hangulata nemcsak az irodalmárokat ragadta meg, az 1768 és 1772 közötti években az ifjú Haydn is szenvedélyes hangú, erős pátoszú szimfóniák sorát komponálta. Ezek közé tartozik hangversenyünk nyitódarabja.
A Mozart-életút ismerői tudják, hogy a komponista bolondult a táncért, és maga is kitűnő táncos volt. Alighanem ennek is köszönhető, hogy a tánczene terén ugyancsak maradandót alkotott. Első táncát ötévesen írta, később fiatalon, salzburgi éveiben minden létező alkalomra komponált tánczenét. A K. 571-es sorozat az 1789-es karneváli szezonra készült.
A cseh Mozart-kortárs, Johann Baptist Vanhal (vagy Jan Křtitel Vaňhal) 1780-tól haláláig Bécsben élt és alkotott, megbecsült résztvevője volt a császárváros zenei életének. Hatalmas életművet, mintegy 1300 kompozíciót hagyott az utókorra. Nagybőgőversenye kimagaslik az e hangszerre írott kevés versenymű közül.
Az operaszerző Rossini viszonylag kevés versenyművet alkotott. Fagottversenye keletkezésének körülményeit nem ismerjük, megírásának ideje 1842 –-45 közé eshet.
A hangverseny végén a Mozart-életmű egyik utolsó szimfóniája, az 543-as Köchel-jegyzékszámú Esz-dúr mű hangzik el. A mű befejezésének időpontja 1788 júniusa. Nehéz, gondokkal teli időszak volt ez a komponista életében, mindebből azonban mi sem hallható a derűs, életörömöt sugárzó műben.

Takács-Nagy Gábor
A világhírű Takács vonósnégyes alapítója és sok éven át primáriusa meredek ívű hegedűművészi és kamaramuzsikusi pályafutása zenitjén, az ezredfordulón kezdett vezényelni. 2012 óta a BFZ első vendégkarmestere. E minőségében a zenekar Haydn- –Mozart sorozatának dirigense.

Jegyárak

2 500 Ft / 3 500 Ft / 4 400 Ft / 6 300 Ft / 10 500 Ft

Érvényes bérletek

Ormándy B (2014/15)


Részletes program

Joseph Haydn: 39. (g-moll) szimfónia, Hob. I:39
Wolfgang Amadeus Mozart: Német táncok, K. 571
Johann Baptist Vanhal: D-dúr nagybőgőverseny
Gioacchino Rossini: Fagottverseny
Wolfgang Amadeus Mozart: 39. (Esz-dúr) szimfónia, K. 543

karmester

Takács-Nagy Gábor

Közreműködők

Fejérvári Zsolt, nagybőgő
Andrea Bressan, fagott