Váltás mobil nézetre

A koncertről

Hattyúdalként zárja Richard Strauss életművét az 1948-ban komponált, négy darabból álló zenekari kíséretes dalciklus, a Négy utolsó ének. Az idős zeneszerző kedélyét megülte a betegség, nyomasztották a háború utáni németországi állapotok. 1947-ben talált rá az Im Abendrot (Alkonypírban) című Eichendorff-versre, amelyben egy idős házaspár, együtt töltött élete végén, a lenyugvó napot szemlélve eltűnődik: „Ez lenne a halál?” A ciklus többi dala Hermann Hesse verseire íródott. A bemutatót Strauss már nem érte meg. A bemutatóra 1950-ben, a kor egyik legnagyobb énekesnője, Kirsten Flagstad közreműködésével, Wilhelm Furtwängler vezényletével került sor.

Önéletrajzi ihletésű Mahler Egy vándorlegény dalai című ciklusa is. Az ifjú Mahler, aki 1883 és 1885 között a kasseli színház karmestere volt, fülig beleszeretett az attraktív, ám szeszélyes Johanna Richter énekesnőbe. Viszonzatlan szerelméről részletesen beszámolt barátjának, Friedrich Löhrnek. 1884 végén aztán művészi formát is talált érzelmei kifejezésére: hat, egymással éles kontrasztban álló verset A fiú csodakürtje című gyűjteményből, amelyeket némileg átírt. Ezek közül négy került be a végleges ciklusba, amit vágyának titokzatos tárgya nem ismert meg: „Írtam egy dalciklust, és neki ajánlottam. De ő nem ismeri. Mi olyat mondhatnának neki ezek a dalok, amit ő nem tud? A dalok sorrendje úgy van kitalálva, mintha egy vándorlegény, akit megpróbált a sors, világgá menne.”

A hangverseny második felében felcsendülő, 1900-ban befejezett Mahler-szimfónia zárótétele egy korábban, 1882-ben keletkezett dal. Szövege, „A mennyei élet” szintén A fiú csodakürtje gyűjteményből vétetett.


Részletes program

Richard Strauss: Négy utolsó ének
Gustav Mahler: Egy vándorlegény dalai
Gustav Mahler: 4. szimfónia

karmester

Fischer Iván

Közreműködők

Miah Persson, szoprán
Tassis Christoyannis, bariton