Váltás mobil nézetre

A koncertről

Műsorváltozás

Hangversenyünk műsora megváltozott: a programban eredetileg meghirdetett C. P. E. Bach csembalóverseny helyett egy viszonylag ritkán hallható Mozart-versenymű, a 246-os Köchel-jegyzékszámú C-dúr zongoraverseny hangzik el. A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesét a koncerten irányító Jos van Immerseel a modern zongora ősén, fortepianón szólaltatja meg a művet – egy olyan hangszeren, amilyenre Mozart írta.

A huszonhét Mozart-zongoraverseny közül az első néhányat ritkán játsszák a hangversenytermekben, hiszen az „érett” Mozart e zsánerben írott darabjai azóta is fölülmúlhatatlannak bizonyultak, ráadásul bőségesen nyújtanak alkalmat a szólistának művészete bemutatására, képességei megcsillogtatására.

1776-ban keletkezett a darab, a „nagy” Mozart-zongoraversenyek sora alig egy évvel később, a következő, a K. 271-es „Jeunhomme” koncerttel kezdődik, amely egy Jeunhomme (valójában Jenamy) nevű, kitűnő képességű zongoraművésznő számára íródott. A „Lützow” melléknév ebben az esetben is az előadóra utal: a mű dedikáltja Antonia Lützow grófnő volt, aki nem tartozott kora nagy zongoristái közé. Férje, a gróf a Hohensalzbergi vár parancsnoka, a grófnő pedig az ifjú Mozart tanítványa volt. A darabot Mozart később más tanítványaival is játszatta, sőt, az elhangzás reményében mannheimi utazására is magával vitte.

C. P. E. Bach: Két hamburgi szimfónia

„Bach az apa. Mi vagyunk a gyermekek!” – jelentette ki Mozart pártfogójának, Gottfried van Swieten bárónak. A szóban forgó Bach azonban nem Johann Sebastian volt, mint ahogy a kései utókor gondolná, hanem 1714-ben született fia, Carl Philipp Emanuel.
C. P. E. Bach 1740-ben Nagy Frigyes szolgálatába állt, csembalistaként működött közre a potsdami udvar zenei életében, ami nem elégítette ki, sőt kimondottan frusztrálta a sokkal többre hivatott fiatalembert. Lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak: a zenei élet megsínylette Frigyes háborúit és zenei ízlésének behatárolt voltát.
Csodálói közé tartozott ugyanakkor a nagykövetként Berlinben szolgálatot teljesítő Gottfried van Swieten – Mozart pártfogója, Haydn nagy oratóriumainak szövegírója, az ifjú Beethoven felkarolója –, aki szimfóniákat is kért tőle.
1768-ban végre Hamburgba szegődött, és elfoglalta keresztapja, Telemann állását.
Hamburgi szimfóniáiról a művek 1773-as első előadását irányító Friedrich Reichardt így írt önéletírásában: „Mindenki elragadtatottan hallgatta ezeket a műveket. (…) Valószínűtlen, hogy egy zseniális zeneszerzőnek valaha is szellemesebb, merészebb és humorosabb zene jusson az eszébe. Valódi veszteség lenne a művészet számára, ha e mesterművek valamilyen magángyűjteményben maradnának elásva.”

Joseph Haydn: Ariadné Naxosz szigetén

Számos dalán kívül, amelyek londoni tartózkodásai és utolsó bécsi évei idején meglehetős népszerűségre tettek szert, Joseph Haydn a kor divatos műfajának, a kantátának is hódolt. Arianna a Naxos című kantátája az Eszterházán töltött időszak legvégén születhetett. feltehetően 1789-1790-ben keletkezett. A mű bemutatójára 1791-ben, a komponista első londoni tartózkodása idején került sor. Eredetileg szoprán hangra és fortepianóra íródott, a zenekari kíséret későbbi.


Részletes program

Carl Philipp Emanuel Bach: Két hamburgi szimfónia B-dúr és A-dúr, Wq 182
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr (Lützow) zongoraverseny, K. 246
Joseph Haydn: Ariadne Naxosz szigetén, kantáta

karmester

Jos van Immerseel

Közreműködők

Jos van Immerseel, karmester és csembaló
Marianne Beate Kielland, mezzoszoprán