Váltás mobil nézetre

A koncertről

Franz Schubert: 8. (h-moll) (Befejezetlen) szimfónia

A „Befejezetlen” szimfónia a zeneirodalom leggyakrabban játszott töredéke. Komponálását Schubert 1822-ben kezdte meg. A mű kézirata elkallódott, csak jóval a komponista halála után, 1865-ben került elő. Ekkor mutatták be az első két – elkészült – tételt. Téves a szimfónia számozása, hiszen a műfajban írott Schubert-kompozíciók közül ez a hetedik volt.
A darab befejezetlenségét illetően különböző nézetek láttak napvilágot. Egy ideig azt gondolták, hogy Schubert nem akarta befejezni művét, mivel így is kereknek érezte. Ennek ellentmond, hogy a harmadik tétel komponálásába mégiscsak belekezdett, és el is jutott a Scherzo tétel középrészéig, amelynek a kiegészítésére a megmaradt vázlatok alapján többen is kísérletet tettek – elsőként Felix Weingartner –, ám ezek a kiegészítések soha nem nyertek polgárjogot a hangversenytermekben.

Anton Bruckner: 9. (d-moll) szimfónia

Az este második száma ugyancsak befejezetlen: a d-moll szimfónia az utolsó Bruckner szimfóniáinak sorában. Komponálását 1887 nyarán, a 8. szimfónia első változatának befejezése után kezdte meg Bruckner. Az amúgy is lassan dolgozó szerzőt hátráltatta, hogy munkájával párhuzamosan három korábbi szimfóniáját is átdolgozta, valamint hogy két kompozíciós felkérésnek is eleget kellett tennie. 9. szimfóniájának utolsó tételén 1896 októberében bekövetkezett haláláig dolgozott – a partitúrát mindazonáltal már nem sikerült lezárnia. Kezelőorvosa szóbeli közlése szerint Bruckner nem sokkal halála előtt azt mondta: korábban két földi uralkodónak (Lajos bajor királynak és Ferenc József császárnak) ajánlotta egy-egy szimfóniáját, ezt most minden uralkodók uralkodójának, a Jóistennek ajánlja azzal a kéréssel, hogy adjon még annyi időt, hogy befejezze…


Részletes program

Franz Schubert: 8. (h-moll) (Befejezetlen) szimfónia
Anton Bruckner: 9. (d-moll) szimfónia

karmester

Fischer Iván

Ajánljuk még

Nem találta, amit keres? Kérdése van egy koncerttel kapcsolatban?

Írjon nekünk a bfofound@bfz.hu címre vagy hívjon a +36 1 489 43 30 telefonszámon!