Váltás mobil nézetre

A koncertről

Egy izgalmas kortárs mű, Kalevi Aho 2008-ban ősbemutatott Mineája nyitja a koncertet, amely egyrészt a finn zenei kultúrát idézi meg, másrészt korunk egyik legjelentősebb zongoristáját látja vendégül. A finn zenekari kompozíció ugyanis a nemzetközi hírű karmester, az ugyancsak finn Osmo Vänskä vezénylete alatt hangzik fel, míg a koncertek főszámául ígérkező versenymű, Bartók Béla I. zongoraversenyének magánszólamát Pierre-Laurent Aimard játssza el.
A Bachtól napjainkig a billentyűs repertoár minden korszakát kedvvel és elmélyülten játszó francia művész, aki legutóbb a „The Liszt Project” fantáziacímű, 2011 őszén kiadott lemezeivel aratott világszerte zajos kritikai és közönségsikert, a New York-i Avery Fisher Hall és a mücheni Herkules-terem felől érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem dobogójára.

KALEVI AHO: MINEA

Az 1949-es születésű komponista a mai finn zeneszerzés egyik nemzetközileg is legismertebb alakja. Helsinikiben Einojuhani Rautavaara, majd Berlinben Boris Blacher növendéke volt. Tizenöt szimfóniája és tizenkilenc versenyműve mellett négy operát, kórusművek és kamarazenei művek sorát írta. A műveiből készített CD-felvételek többségét Osmo Vänskä vezényelte. Minea című zenekari kompozíciója 2008-ban keletkezett.

BARTÓK: 1. ZONGORAVERSENY

„Zongoraversenyt kell komponálnom. Ez nagyon hiányzik. Legközelebbi művem ez lesz” – mondta Bartók Béla egy interjúban, 1925-ben. Bartók ekkor már ígéretes nemzetközi zongoristakarriert tudhatott magáénak. Olyan nagy formátumú műre volt szüksége, amelyben zeneszerzőként és zongoraművészként egyaránt megmutatkozhatott. Az 1. zongoraverseny szakít a romantikus versenyművekben megszokott szólóhangszer-zenekar szembeállítással, helyette concertáló tömbökre és hangszíncsoportokra épülő hangszerelési ideált követ. Másik jellegzetessége a monotematikus szerkesztés: a teljes mű egyetlen alapképletből fejlődik ki.

PROKOFJEV: RÓMEÓ ÉS JÚLIA – RÉSZLETEK A BALETTZENÉBŐL, OP.64

Prokofjev a Bolsoj Színház felkérésére írt balettet Shakespeare tragédiája nyomán, a színház azonban mint előadásra alkalmatlant visszautasította a művet. A zeneszerző ezt követően két koncertszvitté rendezte a balett zenei anyagát. A szvitek 1936-ban és 37-ben sikert arattak, az eredeti balettszínpadi változatot pedig Csehszlovákiában mutatták be. Hogy egy szovjet színház által egy vezető szovjet komponistától rendelt darabot külföldön mutattak be, ráadásul sikerrel, nemzeti felháborodást keltett. Az oroszországi bemutatón 1940 januárjában Leonyid Lavrovszkij, a leningrádi Kirov Színház koreográfusa vitte színre a balettet, amely akkortól kezdve a szovjet művészet emblematikus művének számított.

Jegyárak

4 400 Ft / 5 700 Ft / 8 000 Ft / 13 000 Ft

Érvényes bérletek

Fricsay (2012/13), Reiner (2012/13)


Részletes program

Kalevi Aho: Minea
Bartók Béla: 1. zongoraverseny
Szergej Prokofjev: Rómeó és Júlia – részletek a balettzenéből, Op.64

karmester

Osmo Vänskä

Közreműködők

Ránki Dezső, zongora