Váltás mobil nézetre

A koncertről

A Budapesti Fesztiválzenekar évről évre többet tesz azért, hogy muzsikája ne maradjon a koncerttermek falai között. Egyedi hangversenyformákat vezet be és egyre több szokatlan helyszínen zenél, hogy új kapcsolatot teremtsen a közönséggel. Minden olyan helyre elmegy, ahol a zene segíteni tud: utcákra és terekre, iskolákba, kórházakba, árvaházakba és börtönökbe. A cél, hogy azok az emberek is megtapasztalhassák, milyen jótékony hatású és különleges erejű a zene, akik ezt anyagi, szociális vagy egészségügyi okokból egyébként nem tehetnék meg.

A Közösségi Hét során elhagyott zsinagógák, templomok és idősotthonok mellett gyerekeket segítő intézményekben is muzsikálunk. A Budapesti Fesztiválzenekar szívügye, hogy törzsközönsége mellett a legkisebbektől a fiatal felnőttekig mindenki számára szervezzen elérhető programokat. A zenekar figyelmét az sem kerüli el, hogy az országban rengeteg olyan hátrányos helyzetű gyermek él, aki még nem fogott a kezébe hangszert, és nem tapasztalta meg, milyen egy hangverseny bűvkörébe kerülni. Szeretnénk, ha ők is részesülhetnének ebből a varázslatból.

A HANGVERSENY ZÁRTKÖRŰ.

Jegyárak

Ingyenes


Részletes program

Poldini Ede: A táncoló baba
Ludwig van Beethoven: F-dúr duó – Rondo
Bernard András: Fahéj; Vanília
Antonín Dvořák: Miniatűrök, op. 75
Wolfgang Amadeus Mozart: 12 kürtduó, K. 487 – részletek
Gioacchino Rossini: Esz-dúr szonáta – III. Allegretto
Hector Berlioz: Mosgrad Express – ütőhangszerekre és zajkeltő eszközökre