Váltás mobil nézetre

A koncertről

Bach korának lipcsei vasárnap reggeleit idézi fel a Bach-maraton első hangversenye. A város polgárai istentiszteletre igyekeztek, például a Tamás-templomba. Az istentiszteleten az igehirdetés mellett fontos szerepet játszott a zene: a gyülekezet énekelt, majd a templom kórusa és hangszeregyüttese adott elő egy az adott vasárnapra rendelt kantátát. A kantáta szövege nem csupán ráirányította a figyelmet a bibliai olvasmányra, hanem egyszersmind értelmezte is azt. A kantáta-műfajára a Bach-maraton nyitóhangversenyén a komponista 147. sorszámú kantátájának (Herz und Mund und Tat und Leben) korálja emlékeztet. Az orgona funkciójáról egyebek mellett Bach feljegyzéseiből is értékes információkkal rendelkezik a zenetudomány: orgonaprelúdium vezette be a gyülekezeti énekeket, de orgona játszotta az előjátékot a kantátához is. Varnus Xavér előadásában három orgonaprelúdium  mellett két nagy „slágerdarab” is elhangzik, a népszerűségét és ismertségét tekintve az egész életműből kiemelkedő d-moll toccata és fúga, valamint a D-dúr szvit fenséges nyugalmat árasztó Air-tétele. A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös rendezvénye.

Koncert előtt, koncert után

Vetítés a Kék teremben

11.00 Jacques Loussier Trio Play Bach Az EuroArts Music International GmbH szíves engedélyével 13.00 Máté-passió I. rész 15.30 Máté-passió II. rész 17.30 Máté-passió III. rész Festspielhaus Baden-Baden, 2005 Közreműködik: Peter Schreier, Bernd Weikl, Mitsuko Shirai, Marga Schiml, Franz Grundheber, Hamburgi Balett, St. Michaelis Zenekar, Kórus és Gyermekkar, Hannoveri Gyermekkar Vezényel: Günther Jena Koreográfia: John Neumeier 19.30 Jacques Loussier Trio Play Bach


Részletes program

„Nagy” c-moll prelúdium
Korál a 147. kantátából
e-moll prelúdium „A katedrális”
e-moll fúga „A tölcsér” Air a D-dúr szvitből
d-moll toccata és fúga, BWV 565

Közreműködők

Varnus Xavér, orgona

Ajánljuk még

Nem találta, amit keres? Kérdése van egy koncerttel kapcsolatban?

Írjon nekünk a bfofound@bfz.hu címre vagy hívjon a +36 1 489 43 30 telefonszámon!