Váltás mobil nézetre

A koncertről

Wir danken dir, Gott, wir danken dir – kezdősorú kantátájának keletkezési idejét Bach saját kezűleg jegyezte fel: a mű 1731-ben keletkezett. Bemutatójára augusztus 27-ikén került sor. A kantáta pompás sinfoniájában 3 trombita, üstdobok, 2 oboa, vonósok és continuo szólnak együtt. Komponálásakor Bach korábbi művéhez nyúlt vissza: a BWV 1006 E-dúr szólóhegedű-partita „preludióját” dolgozza át benne. A hegedűszólamot az orgona játssza, ehhez komponálja Bach a zenekari anyagot.

Bach weimari évei alatt találkozott először kortársa, Vivaldi versenyműveivel. Az udvari orgonistaként és az udvari zenekar vezetőjeként foglalkoztatott zeneszerző érdeklődését felkeltette az itáliai műfaj, ő maga hat Vivaldi-versenyművet írt át, János Ernő herceg számára pedig átiratokat készített Telemann- és Marcello-koncertekből. Kötheni szolgálati évei idején írta első versenyműveit, amelyek közül két hegedűverseny és egy kettősverseny maradt ránk. Hét billentyűs versenyműve már Lipcsében keletkezett, miután a komponistát 1729-ben megbízták a Collegium musicum vezetésével. E darabok némelyike egy-egy – időközben elkallódott – hegedűversenyek átirata volt. Ezek közé tartozik a d-moll versenymű is, amelynek rekonstruált, hegedűverseny-változata csendül fel a Bach-maratonon Kelemen Barnabás szólójával.

A zeneirodalom egyik legnépszerűbb, hangversenytermekben is gyakran elhangzó műve a h-moll szvit. A szvit műfaja a 17. század végén, a francia operák balett-tételeiből fejlődött ki, a különböző karakterű táncokat állították sorrendbe és játszották egymás után. A francia zenekari szvitek Európa-szerte divatossá váltak, a műfaj Németországban is elterjedt, Bachot is egész életében foglalkoztatta. Jóllehet, zenekari műveinek egy részét még 1717 és 1723 között Köthenben írta, de Lipcsében, a Collegium musicum hangversenyeire is rendszeresen új darabokra volt szüksége. A h-moll szvit keletkezésének időpontjára vonatkozó adatok nincsenek, ezért könnyen megeshet, hogy már a lipcsei időszakból  származik.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös rendezvénye.

Koncert előtt, koncert után

Vetítés a Előadóteremben

11.00 Jacques Loussier Trio Play Bach
Az EuroArts Music International GmbH szíves engedélyével

13.00 Máté-passió I. rész
15.30 Máté-passió II. rész
17.30 Máté-passió III. rész
Festspielhaus Baden-Baden, 2005
Közreműködik: Peter Schreier, Bernd Weikl, Mitsuko Shirai, Marga Schiml, Franz Grundheber, Hamburgi Balett, St. Michaelis Zenekar, Kórus és Gyermekkar, Hannoveri Gyermekkar
Vezényel: Günther Jena
Koreográfia: John Neumeier

19.30 Jacques Loussier Trio Play Bach

Jegyárak

990 Ft


Részletes program

Wir danken dir, Gott, wir danken dir, BWV 29 – Sinfonia
d-moll hegedűverseny, BWV 1052R
h-moll szvit

Közreműködők

Kelemen Barnabás, hegedű
Fassang László, orgona
Pivon Gabriella, fuvola
a BFZ muzsikusai

Ajánljuk még

Nem találta, amit keres? Kérdése van egy koncerttel kapcsolatban?

Írjon nekünk a bfofound@bfz.hu címre vagy hívjon a +36 1 489 43 30 telefonszámon!