
A Budapesti Fesztiválzenekar az évad végén három rendhagyó és igen sikeres eseménnyel búcsúzott az idei koncertszezontól.
Június 10-én a fehérvárcsorgói kastélyban rendezett est szólistája Baráti Kristóf volt.
A Múzeumok éjszakájának nyitányaként a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén játszotta története legrövidebb koncertjét a BFZ.
A Szabadság napján rendezett hangversenyt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mind a főváros vezetése, mind a nagyszámú közönség óriási elismeréssel nyugtázta.
A szezon utolsó – két napos – turnéja július 12-én a németországi Ingolstadtban kezdődik, s 13-án Bad Kissingenben zárul.
Az ingolstadti Festsaalban, illetve a bad-kissingeni Regentenbau-ban a Budapesti Fesztiválzenekar két koncertjének szólistája Igor Levit, a fiatal orosz származású zongorista, aki gyerekkora óta Németországban él, s már igen korán nemzetközi sikereket tudhatott magáénak.
A turné programja:
• Liszt Ferenc: I. Mefisztó-keringő
• Bartók Béla: III. zongoraverseny,
• Johannes Brahms: II. (D-dúr) szimfónia,
A karmester : Fischer Iván
Közreműködik: Levit, Igor (zongora)
A zenekar ezt követően kezdi meg nyári szabadságát.
Koncertjeink
-
2013. június 2., 19:00Kastélykoncert


-
2013. június 27., 19:45Nagyzenekari hangversenyek


-
2013. június 28., 19:45Nagyzenekari hangversenyek


-
2013. június 29., 15:30Nagyzenekari hangversenyek


-
2013. augusztus 11., 17:00Külföldi turnék


-
2013. augusztus 13., 00:00Külföldi turnék


-
2013. augusztus 15., 00:00Külföldi turnék


-
2013. szeptember 6., 00:00Külföldi turnék


-
2013. szeptember 8., 00:00Külföldi turnék


-
2013. szeptember 11., 19:00Hans Krása: Brundibár – gyermekopera


-
2013. szeptember 13., 19:45Antonín Dvořák: Rekviem


-
2013. szeptember 14., 19:45Antonín Dvořák: Rekviem


-
2013. szeptember 15., 15:30Dvořák-est


-
2013. szeptember 17., 19:45Dvořák-est


-
2013. szeptember 18., 19:45Barokk est


-
2013. szeptember 19., 19:45Kortárs est


-
2013. szeptember 27., 19:45Haydn-Mozart Plusz


-
2013. szeptember 28., 19:45Haydn-Mozart Plusz


-
2013. szeptember 29., 19:00Vidéki hangverseny


-
2013. október 6., 17:00Vasárnapi kamarazene


Hírlevél
Iratkozzon fel online hírlevelünkre, hogy mindig időben értesüljön a BFZ újdonságairól!
Feliratkozása sikeres volt. Köszönjük!
Sajnáljuk, a feliratkozás nem sikerült. Kérjük, ellenőrizze e-mail címét és próbálja újra!





