Váltás mobil nézetre
vt_w

nol.hu Csáki Judit
A Vörös Tehén egyrészt egy állat – tán éppen az, amelyik megrúgta Solymosi Esztert, legalábbis ő jelenik meg Fischer Iván Krúdy regényéből írott operájában –, másrészt „veres” formájában egy fogadó Nyíregyházán, harmadrészt ennek termetes kocsmárosnéja, negyedrészt Mózes negyedik könyvében a megtisztulás eszköze, igaz, már csak a hamvak formájában.

A Vörös Tehén című opera ősbemutatója tavaly ősszel volt a Millenárison – jelentős közönségsiker, valamint hazai és nemzetközi méltatás kísérte.

Most, június 23-án és 24-én a Vígszínházban lehet majd megnézni, mielőtt a hónap végén Berlinben játssza el a Budapesti Fesztiválzenekar és a népes szereplőgárda, aztán valamikor később New Yorkba készülnek vele.

A társadalmi problémák, politikai kérdések iránt meglehetős érzékenységet mutató karmester, zenekarvezető és zeneszerző a tiszaeszlári koncepciós perrel máig eleven darázsfészekbe nyúlt. Igaz, nem a pert magát, hanem abban a családja árulójává lett zsidó kamaszfiút állítja középpontba, az ő szemszögéből meséli-mutatja meg a történetet.

– A társadalmi szerepvállalás ezúttal huszadrangú kérdés. Nyilván azt gondolom, hogy a szégyenletes tiszaeszlári koncepciós per mindent kifejez, ami ezt az országot egy évszázada tönkreteszi, szétfeszíti, de erről nem érdemes sokat beszélni, annyira nyilvánvaló gonoszságról van szó – mondja Fischer Iván.

Amikor Erdély Miklós 1981-ben megírta és megrendezte Verzió című filmjét, amely ugyanezt a témát dolgozta fel, közös operát terveztek Fischerrel. Aztán most mégis más lett az opera története, amelynek alapja ugyancsak Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regénye.

– Én úgy gondolom, hogy Scharf Móricot nem a hasonló korú Solymosi Eszter bűvölte el, mint ahogy ezt Erdély „verziója”mutatja, hanem a zsidó asszimilációs vágy hajtotta, amikor a saját apja ellen hamisan tanúskodott.

A zene több meggondolásból lett eklektikus egyveleg.

 

Rettenetesen erős, máig ható vágyakozás ez a magyar zsidókban. Egy zsidó nem érti, hogy a keresztény többség miért különbözteti meg a zsidókat a magyaroktól. Lőw Lipót, a legendás magyar rabbi híveivel együtt beállt Kossuth táborába. Én máig őrzök egy fényképet a dédapámról, magyaros atillában. És tudunk a magyarosításokról, a kitérésekről, a Magyarországhoz való visszacsatolást lelkesen ünneplő erdélyi zsidókról, és azokról a holokausztot túlélő családokról, ahol a zsidó származást eltitkolták a gyerekek elől.

A zene – amely bőségesen épít különböző népzenei hagyományokra – egyik súlypontján éppen ezt, a vidáman néptáncoló fiatalok vonzó forgatagához való tartozni vágyást látni a körülöttük-köztük tébláboló Móricon, és ott van, mintegy ezzel szemben, az igen komor zsidó táncjelenet is.

– A zene több meggondolásból lett eklektikus egyveleg. Már Erdély Miklóssal is úgy terveztük, hogy a népzene és a haszid dallamvilág kerüljön egymás mellé. Ezt folytattam azzal, hogy a fiú fejében forgó emlékek emlékeztetnek a kor zenéjére. És ha már egymás mellett élnek a különböző zenei stílusok, muszáj, hogy kortalan is legyen, a jövőről is szóljon, akár a történet. Bevettem hát rap- és blueselemeket is: hamár eklektikus, legyen kövér…

Az előadáshoz készült műsorfüzet – és mint hallom, a német vendégszereplésre készülő is – alaposan taglalja nemcsak a tiszaeszlári koncepciós pert és az előzményeit, hanem Scharf Móric későbbi „vallomását” is.

– Optimista alkat vagyok, ezért nagy örömmel olvastam Scharf Móricnak ezt a harminc évvel későbbi interjúját, amelyben elmondja, hogy kényszerítették, kihasználták, de megbánta, amit tett, és visszatért a zsidó vallásos élethez.

Van egy hosszú „némajelenet”, amely nem is néma, hiszen a zenekar is játszik, és a dob vonatzakatolást imitál, mégis a csöndet halljuk benne. Amikor az apa egy év után kiszabadul – mert ártatlansága bebizonyosodott – együtt utaznak a fiával Budapestre. Ülnek a fülkében, hallgatnak. Operában kockázatos fordulat. Az Ascher Tamás rendezte előadásnak kell felelnie arra, mi is történik közben.

– Ezt mindenki maga találja ki. A fiú néhány nappal korábban még a nyíregyházi várnagy családjánál lakott, katolikus tanár járt hozzá, most meg ott ül a kaftános, pajeszos apjával szemben a vonaton… Móric azt állítja, az apja sosem beszélt vele a perről. Gondolom, vissza akarta kapni a fiát. Egyórás operáról beszélünk. Lesz-e párja, egy másik egyfelvonásos opera? – hangzik a kérdés a zeneszerzőhöz, mire Fischer Iván így felel: Igen, ha lesz időm, megírom a párját. Van is ötletem, hogyan kapcsolódjon az új opera A Vörös Tehénhez, de ezt most nem árulom el.