Váltás mobil nézetre
Acs_Akos

hvg.hu
Van arra mód, hogy a fiatalok, akik nem szeretnek semmi olyat, amit az előző generációk, tömegesen menjenek el a különböző komolyzenei eseményekre? Az elmúlt időben egyre több társulat, intézmény próbálja becsalogatni őket az előadásaikra, ehhez azonban némi „trükkre” van szükség

A mai fiatalok nem járnak komolyzenei előadásokra, ez nyilvánvaló. Nagyítóval kell keresnünk a 30-35 év alattiakat a legtöbb, nem világ- vagy könnyűzenét a műsorára tűző intézményben. De van némi remény, ezt bizonyítják azok az úttörő kezdeményezések, amelyek úgy tűnik, mégis képesek bevonzani a fiatalokat az eddig messziről került „szomorúzenei” programokra, pusztán azzal, hogy merőben mást kínálnak egy kiragadott korosztály számára, mint amit mindenki másnak. A „ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” attitűddel egyre biztosabbnak látszik, hogy megnyerték őket.

A Budapesti Fesztiválzenekarnál (BFZ) mi valójában úgy gondoljuk, hogy a fiatalok igenis szeretik a klasszikus zenét, csak nagyon ritkán van módjuk találkozni vele – mondja Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese. Ezért indították el tavalyelőtt a Midnight Music névre hallgató programsorozatukat, ahol mára már alig akad üres babzsák a nézőtéren. Babzsák, nem pedig szék, az ülőalkalmatosságokként használt süppedős foteleknek nagy szerepe van az oldott légkör megteremtésében, ez sikerük egyik legfőbb kulcsa ma.

Másfél óra libabőr

A BFZ értelmezésében ugyanis a fiatalokat három feltétel együttes teljesülésével lehet klasszikus zenehallgatásra csábítani: ezek a pénztárcabarát árak, az olyan kései kezdés, amikor a szüleik korosztálya már nagy valószínűséggel nincs jelen és a már említett alternatív körülmények – csak semmi bársonyszékben feszengés, kiöltözés.

Dórát megszólították, ő a BFZ rendezvényein kívül sehova máshova nem megy el komolyzenét hallgatni, a Millenárisban viszont újra és újra lehuppan a zenészek közé. „Benne ülök a zenében, körülölel” – magyarázza lelkesedését a puffos megoldás iránt, elmondja, hogy a kezdeti spontán ötlet a zenekar beemelésére mára kultikussá tesz minden előadást, „másfél óráig libabőrös vagyok minden ottlétemkor”.

Mi a menő?

„Folyamatosan azon gondolkoztunk, hogy a következő dobásunk, a következő produkció izgalmasnak számít-e nekik, eljönnek-e majd” – mondja Erdődy Orsolya, amikor a Midnight Music indulásának apropójáról kérdezzük. Éva és Balázs a zenei válogatás miatt van ott, amikor csak tehetik, eljárnak a hangversenyekre, ahogy az Operába is. Miközben Haydnt hallgatnak farmerban a folyton változó elrendezésű nézőtéren, esetleg sörözhetnek is.

Bejött tehát a terv, hogy a fiatal felnőtteknek kúl módon adják el ugyanazt a zenedarabot, lebutítás nélkül, amit az öltönyös-nyakkendős középkorúak kora este hallottak a Müpában. Erre van egy kézenfekvő magyarázata is az igazgatóhelyettesnek: informális kutatást végeztek arról, hogy mit szeretne látni a fiatal korosztály, mi hozná hozzájuk még közelebb az előadásokat.

Fischer Iván neve már önmagában húzónévnek számít körükben is, a karmester kiszólásai, az est részét képező rövid magyarázatai, a kerékpárral érkezőknek járó kedvezmények, az éjszaka is jól megközelíthető Millenáris Park adta helyszín és legfőképpen a nagyon rugalmas szervezés – akár közvetlenül az üstdob mellé is odahúzhatjuk saját puffunkat – mindent visz.

Éva a vasárnap lezárása helyett rögtön a hétfő kezdetét látja a kora hajnalban véget érő előadásokban, Balázs a haverokkal lazul. Mindketten igent mondanak a vendégelőadókra, az eseményt a szórakozóhelyen népszerűsítő rózsaszín rókaálarcot viselőkre és a mérsékelt árakra.

Ez utóbbi segítette őket abban is, hogy egyre több ismerősüket csábítsák az éjjeli együttlétre: „Ha valamiért súlyos ezreket kiadsz, akkor azt annak ellenére is szeretni akarod, ha igazából nem is élvezted” – osztja meg Éva, utalva a borsos árú egyéb komolyzenei koncertekre. Szerinte ilyen gond nincs a Midnight Musickal, a belépő pénztárcabarát ára „megengedné” a felismerést, ha valaki valóban nem szeretné a komolyzenét. Éva barátaiban ez eddig még valahogy sohasem merült fel, egyre többen járnak.

Az érzékiség megélése

A Magyar Állami Operaház a fiatalok elérésének egy teljesen eltérő, új módját választotta, célcsoportja nem is feltétlenül kizárólag a fiatal felnőttek köre, hanem mindenki, aki már betöltötte a 18. életévét. Az Operaház újító produkciója ugyanis szigorúan 18+-os sorozat volt, este tízkor kezdődött, és nem hiányzott belőle az erotika sem.

Látogatóközönségének összetétele tükrözte a műsor atyjának elképzelését: a fiatalok mellett a nyitott, folytonosan ingereket és inspirációt kereső középkorúak is kíváncsian várakoztak a Kamaraterem előtt a késői órákban, ahogyan például Andrea is. „Megmozgatott és felpezsdített, beindította az érzékeimet. A héten biztosan sokszor eszembe jut még a második felvonásban színre vitt érzékiség, a nőket minden korosztályban megérinti a vizualitás” – mondja, hozzátéve, hogy számára külön értéket teremtettek az előadás életből kiragadott példái. Ő és lánya is úgy érezték, a színpadon látott szenvedély való életbe átültetéséhez kaptak segítséget.

Az Operaház főigazgatója teljesen egyedi, saját ötleteként jellemzi a Mozart Late Night előadást, ami hatszor volt látható a Zeneakadémián februárban (jövőre a Gördülő Opera előadásaként a vidéki megyeszékhelyekre viszik tovább, sőt tavasszal finomított formában az OperaKaland sorozatába is felveszik). Ókovács Szilveszter legújabb kísérletének központjába esztétikumot, vágyat, humort és kevéssé ismert Mozart-műveket helyezett, olyanokat, amelyek az énekesek és táncosok számára kihívást, a hallgatóknak pedig felüdülést jelentenek az operaműfaj szokásos, gyakran múzeuminak titulált repertoárjából.

A februárban startoló Mozart Late Night egy zenés bohózat, pont olyan, mint amilyennek a szerző szánta: a prózákat viszont Litkai Gergellyel újraíratták. A darab keretében az operaénekesek mellett színpadra léptek a Magyar Nemzeti Balett művészei, ők jelenítették meg az énekesek Hat noktürnben megénekelt testi vágyait: ez a kompozíció az este különös, lírai epilógusa lett, egyfajta ellenpontja is a harsány színdarabnak.

Ókovács Szilveszter azért reméli jó választásnak Mozart zenéjét első formabontó előadássorozatukhoz, mert a szerző neve a csodált művész mellett egybecseng a buja, kissé gyerekes, komolytalan figura képével is, akinek mondanivalójával, a testiség vágyával kivétel nélkül tudnak azonosulni azok, akik az éjjeli előadásra váltanak jegyet. És miért csak az első? A főigazgató mesél még egy nem publikus tervéről is: jövő novemberben egy új, ha lehet mondani, még fülledtebb előadással készülnek FrenchLateNight címmel, francia romantikusok egyfelvonásosaival. Ha sikerül tartósan, évadonként két-két blokkban bejutniuk a Zeneakadémia Solti-kamaratermébe, mindig formabontó kamaraprodukcióval kívánnak jelentkezni, kicsit emlékezve az újító szellemű, szinte eszköztelen operavizsgákra is, amelyekben neki magának is része volt. Szeretnének valódi sorozatot csinálni a kamaratermes előadásokból egy viszonylag kisebb, exkluzív, de a komolyzenét az erotikával párosítani tudó közönség számára.

Egyetértés a célokban

Mind Erdődy Orsolya, mind pedig Ókovács Szilveszter közös célokat és hasonló eszközöket említ, mikor a klasszikus zene magyarországi jövőképére terelődik a szó. Elismerik, hogy ugyan ma még egészen jól állunk a zenei képzés tekintetében, ám vannak baljós jelek, ezért már kisgyermekkorban meg kell szólítani a zeneszeretőket, kinevelni saját későbbi közönségüket.

Erdődy Orsolya szerint félő, hogy a zenei oktatás az új tantervben lecsökkentett szerepe miatt már nem lesz annyi zeneileg képzett ember a jövőben. Ennek kiküszöbölésére irányul a BFZ és az Operaház számos kezdeményezése főleg a gyerekek és a fiatal felnőttek számára, akik a közeljövőben remélhetőleg minél többször, minél több helyet töltenek majd be Budapest megsokszorozódott nézői székei közül. Elképzeléseit igazolja Dóra is, aki ígéri, ha benő a feje lágya, elmegy majd a Müpába is.

Ahol a fiatalok helyett az idősek kaptak rá

Nem sikerült azonban mindenhol egyformán elérni a fiatalokat. A Müpa Műhelybeszélgetések című, kéthetente állandóan megrendezett műsora bár elindulásakor nem rétegműsornak indult, néhány évre rá egy éles váltással mégis a fiatalokhoz fordult. Fenyő Gábor, a műsor kigondolója és moderátora szeretett volna kicsit fiatalítani többnyire csak nyugdíjas korúakból álló hallgatóságán, így egy időre megváltozott a műsor stílusa, az egész légkör és a mód is, ahogy vendégeivel és a Müpa produkciói közé hamarosan bekerülő darabokról beszélt. Mindent megtett a siker érdekében, a műsort meghirdették több közeli egyetemen is, névváltáson esett át, a műsorvezető átvariálta ruhatárát, sőt még fiatal társ-műsorvezetőket is meghívott maga mellé.

A hatás azonban elmaradt. Közönségét döntően ugyanaz a még mindig nagyon lelkes idősebb korosztály tette ki, mint azelőtt. A Müpa vezetői és Fenyő Gábor levonták a következtetést: a műsor ugyan néhány hónapig szünetelt, de utána visszatért a gyökerekhez és újra speciális korcsoport nélkül, mindenki elérésére törekszik azzal együtt, hogy a szervező számára üde színfolt egy-egy fiatal jelenléte is az idősebbek között. „Külön öröm számomra most is, ha fiatalokat is látok a nézőtéren, az mindig erős motiváció a folytatásra” – mondja.