Váltás mobil nézetre
131013_1387

welt.de by Axel Springer
Fischer Iván voltaképpen karmesterként ismert. Ám a berlini Konzerthaus zsidó származású zeneigazgatója zenét is szerez. Például Vörös Tehén címmel egy szatirikus kisoperát a magyarországi antiszemitizmus ellen.

A Gendarmemarkton már minden arra utal, hogy elkezdődött a nyári szünet: nagy kiterjedésű szabadtéri építési területek odakint, az épület belsejében pedig kísérteties üresség honol. Csak a harmadik emeleten tolong a közönség. Az emberek várakozásteljesen özönlenek a Werner-Otto terembe. Az ok: bemutatják Fischer Iván A Vörös tehén című egyfelvonásos darabját, a Konzerthaus zeneigazgatójának ötven perces vallomásszerű művét.

A művet Fischer két nap leforgása alatt négyszer tűzte műsorra. Magyar projekt, magyar muzsikusokkal, színészekkel, énekesekkel. Fischer budapesti zenekarával, fiatal színművészhallgatókkal, tapasztalt énekesekkel és szórakoztatózenészekkel közösen hozta létre produkcióját. Az előadást a komponista-karmester negyedórás személyes bevezetője előzte meg. Ebben szót ejtett a kompozíció mozgatórugóiról, tartalmáról és az elérni kívánt hatásról.

Fischer szeretné, ha a nézőtéren mindenki tudná, hogy miről szól a darab. Szenvedélyesen beszélt a növekvő jelenkori magyarországi antiszemitizmusról. Ehhez zenei eszközökkel egy 1883-as történelmi esetet, a tiszaeszlári vérvád történetét idézi fel. Tiszaeszláron eltűnt egy 14 éves keresztény lány, a falubeliek pedig hamar arra a következtetésre jutottak, hogy a lányt a zsidók áldozták fel pészah alkalmából. Az ügy gyanúsítottjait perbe fogták, a tárgyalás pedig országszerte rendkívüli érdeklődéssel figyelték az emberek. Erről a történetről azóta is gyakran szó esik Magyarországon – mesélte bevezetőjében Fischer. „Azért is ismeri mindenki, mert a szélsőjobb szüntelenül felmelegíti a vádakat. Még mindig azt hiszik, hogy szegény lányt a zsidók ölték meg rituális célból. A faluban emlékművet létesítettek, amely neonáci zarándokhelynek számít.”

Ám minden politikai aktualitáson túl a történelmi per csak a keretet adja a műhöz, hiszen a művészt, aki maga is zsidó muzsikuscsaládból származik, más érdekli: az ügy lélektana. Magára a perre annak idején csak azért kerülhetett sor, mert a 13 éves Scharf Móric a vád koronatanújaként saját apja és annak társai ellen tett terhelő vallomást. neki utóbb alig elviselhető bűntudattal kellett együtt élnie. „Engem ez a történet foglalkoztat”, mondja Fischer, „hiszen itt egy hamis vallomással van dolgunk. De vajon hogy lehet valakit rábírni, hogy hamisan valljon apja ellen, akit akár fel is akaszthattak volna ezért? A fiút vagy manipulálták, vagy megkínozták. Nem lehet pontosan tudni.” Fischer groteszk-lírai operának nevezi művét, amelynek librettója Krúdy Gyula szövegeire épül. Az opera kollázstechnikával íródott, valósággal hemzsegnek benne a stílusutánzatok. Zsidó folklór, csárdás, zsidó liturgikus zene és expresszionista, bartókos hangzású dallamok, ezeket vágja össze, helyezi egymásra a zeneszerző. A barokk passiók evangélistáinak recitálására emlékeztető dallamokkal névtelen elbeszélő vezet végig a jeleneteken. A vörös hajú, dús termetű kocsmárosné vad koloratúrákat ereget ki a gégéjén. Ő a Vörös tehén fogadó kocsmárosnéja. Az ő jelenlétében és kocsmájában, a dáridó, tánc és az erotikus feszültség légkörében történik meg az ifjú Scharf Móric elcsábítása. Szembeötlő az antiszemita rágalmazók változatos ábrázolása. Csoportjuk a táncos-mulatós jelenetben még kimondottan vonzó, életkedvről tanúskodik. A látványos bírósági jelenetben azonban magyar futball-trikót viselő futball-huligánokként viselkednek. Démoni hangú vuvuzeláikat az égnek emelve kitartásra felszólító jelszavakat ordítoznak a 13 éves fiú fülébe.

Fischer aztán a magyar történelmi hőst, Kossuth Lajost teleportálja a tárgyalóterembe. A barázdált homlokú nemzeti hős bicegve közelít. Hollófekete basszusán előadott figyelmeztetésével, döbbent csendet idéz elő.

A Vörös tehén című darabjával Fischer Iván merész tettre vállalkozik. A mű tulajdonképpen nem is igen mondható operának, inkább politikai színezetű zenés színdarabnak. A történet groteszkségét, őrületét, és mélyen emberi voltát ábrázolandó a komponista túlnyomórészt az 1920-as évek zenei irányzatait használja. És bizony el kell fogadnia a szemrehányást, hogy roppant hatásos kollázsa egy kicsit túlságosan is szórakoztatóra sikerült.

Saját állítása szerint Fischer szeme előtt valamiféle reflektáló színház lebegett, az előadásban elegendő helyet és időt kíván hagyni a nézőnek, hogy elgondolkodjék a hallottakon. Mindazonáltal 50 feszültséggel teli perc erre nem elegendő.