Váltás mobil nézetre
Toradze

suedkurier.de
A Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar és Alexander Toradze orosz műsorral ejtették bámulatba a bázeli Stadtcasino közönségét.

A Budapesti Fesztiválzenekar alig néhány nappal a bécsi filharmonikusok után lépett fel a bázeli Casinóban. Csajkovszkij és Borogyin zenéje mellett Prokofjev  acélos motorikája, merész líraisága és folklorisztikus felhangjai miatt  népszerű  3. zongoraversenyét hallhatta a közönség. Igazi próbatétel zongoristáknak.

A hangverseny szólistája a Grúziából elszármazott, Amerikában élő Alexander Toradze, aki a Prokofjev zongoraversenyekből készített lemezeiért kitűnő kritikákat kapott. A 61 éves pianista pódiumra lépve  idegesnek tűnt, a publikum lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy odébb tolta a zongoraszéket és a zongora alatt keresni kezdte szemüvegét (!), ám Prokofjevvel alighanem jó viszonyban áll, mert tökéletesen játszott.

Az első hangtól kezdve hallani lehetett, hogy anyagát alaposan ismerő, született Prokofjev-játékos. Perkusszívan játssza a zongoraszólamot, mintha ütőhangszeren muzsikálna, biztonságosan, energiától duzzadó motorikával nyúl a billentyűkhöz, kevés pedálhasználattal, kemény, száraz staccatóval játszik. Egyszerűen lélegzetelállító, ahogy Toradze ujjai száguldó tempóval lenyomják a billentyűket, elkalapálva rajtuk az akkordokat és a sebes futamokat. A tébolyító zárótétel utolsó néhány, vakmerően virtuóz, élesen tomboló  üteme már-már a zeneileg lehetséges határát közelíti. A nézőtéren ülő közönség a puszta látványba is beleszédül.

A szólistával közös hullámhosszon muzsikál a világhírű magyar zenekar, amely kitűnő, pontosan vezénylő karmesterével az élen izzó hőfokon, pontosan és részletgazdagon szólaltatja meg a művet. A szólista és a zenekar között semmiféle színvonalkülönbséget nem lehetett észlelni. A Prokofjev-zongoraverseny magasfeszültséggel töltötte meg a termet.

A ragyogóan felkészült elitzenekar már Borogyin Polovec-táncaival is ízelítőt adott káprázatos zenekari játékából. Elragadtatásunkat csak fokozta Csajkovszkij „Patetikus”  szimfóniájának előadása. A gyors induló-tételt Fischer egy csöppet sem vette túl gyorsra, (ebben más dirigensek tartják a gyorsasági rekordot), ahogy az Adagio-finálét sem vette túl vastagra és túl érzelmesre. Orosz műsorába nem annyira orosz lelket, mint magyaros tüzet vegyített. Ő a megfelelő ember ehhez a hangulatoktól és érzelmektől hajtott zenéhez. A tomboló tapsot a budapestiek Toru Taakemicu szép keringőjével köszönték meg, amelyről senki meg nem mondta volna, hogy egy japán írta!