Váltás mobil nézetre
der_w

infranken.de von THOMAS AHNERT
Brahms-est: Arcadi Volodos játéka új minőséget nyert. Billentése líraibbá vált, ami jó tesz ennek a zenének.

Bad Kissingen — Fischer Iván az idén már másodszor lépett fel a Bad Kissingenben, a Kissinger Sommer fesztiválon. Ezúttal saját zenekarával, a 31 évvel ezelőtt, Kocsis Zoltánnal közösen alapított, és a Kissinger Sommer törzsvendég-zenekarai között az egyik legnépszerűbbel, a Budapesti Fesztiválzenekarral érkezett. A műsor-összeállítás ezúttal a késő romantika rajongóinak kedvezett: Johannes Brahms két nagy művét tűzte programjára az együttes: a 2. zongoraversenyt Arcadi Volodsszal, valamint a 4. szimfóniát.

Arcadi Volodos játéka legutóbbi Bad Kissingen-i koncertje óta minőségi változáson ment át. Az ember válassza külön a hivatást és a magánéletet, ám e változás mögött talán az is ott rejlik, hogy a művész nemrég apa lett, és nem kizárt: ez az élmény, az első gyermek születése – is hozzásegítette ahhoz a felismeréshez, hogy azon túl is van valami, hogy az ember a lehető legvirtuózabban és leggyorsabban igyekszik zongorázni. Billentése színesebbé és líraibbá vált, mindemellett azonban nem veszítette el játékának erőteljes, súlyos jellegét.

A 2. zongoraverseny nagyon látványos, és nemcsak azért, mert kora leghosszabb versenyműve volt és rendkívüli követelményeket állít előadója elé. Mindemellett a zeneszerző oly koncentrált, oly zárt módon igyekezett írni, hogy a szólistának nem sok szabadságot enged. Ezeket viszont Volodos szokatlanul erősen differenciált billentéssel, és apró késleltetésekkel használta ki, ahol csak a helyzet megengedte. A mű érzelmi középpontjában, az Andante tételben, ahol a szólócselló kivételesen hosszú dallamot játszik, amelybe a zongora csak később kapcsolódik be, Volodos és Szabó Péter duettje csodálatos, kimondottan meghitt, kamarazenei pillanatokkal ajándékozott meg. Egyáltalán, Volodos mindig figyelte a zenekart, ami jó is volt, mert kellett egy kis idő, hogy szinkronba kerüljön vele, és a megszokott pontosságú partnerévé váljon. Ráadásként a szólista egy Bach Sarabande-ot játszott letisztult egyszerűséggel és – éppen ezért – nagyon hatásosan.

A szünet után Fischer és zenekara Brahms intencióinak teljességgel megfelelően rombolta a dallamokat: kegyelmet nem ismerve, a törésvonalakat nem elfedve adta kristálytiszta képét a 4. szimfóniának, amely egész energiáját és témáit egyetlen, az első tétel elején elhangzó, lefelé tartó tercből meríti, és éppen ennek megfelelő következetességgel kell játszani. Nagyon élvezetes volt az a nagyvonalúság és ökonómia, amivel Fischer a dinamikát kezelte, és a zenekar hangzása: egy szólistákból álló együttes, amelynek minden egyes tagja felelősséget vállal a produkció egészéért. Ráadásként Brahms három Magyar tánca hangzott el Fischer Iván átdolgozásában.