Váltás mobil nézetre
_SA80599

A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével két Brahms-szimfóniát játszott. (Die Presse)

„Egy kérdés, Herr Fischer” – ez annak a videoklip-sorozatnak a címe, amelyben Fischer Iván, a berlini Konzerthausorchester vezetőjeként szórakoztatóan és megvilágító erővel, mintegy csevegve magyaráz közönségének. Érdekes volna tudni, hogy nézete szerint ezek a kis klipek befolyásolják-e a közönség értelmezését, és ha igen, hogyan. Csütörtökön ugyanis Fischer Iván pompás zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar élén a Jeuness meghívására a Musikvereinben vendégeskedett, mégpedig komoly programmal: Brahms első és második szimfóniájával.

Az előadás magas színvonalú volt – a ráadásszámban pedig a cappella-kórussá alakult a zenekar. Fischer nagyon határozott elképzelésekkel dolgozik, amelyek gyakran eltérnek a megszokottól, de nagyon természetes módon valósítja meg őket. Ez történt már a c-moll szimfónia kezdőtételében is, ahol a tempókontrasztokat az átlagosnál élesebbre vette, még jobban elválasztva egymástól a hangsúlyozottan széles  bevezetést a sebesen játszott Allegrótól. Bölcsen tagolt dramaturgiája nem hagyott teret a vontatottságnak, ráadásul csodálatos részletekkel örvendeztetett meg. Ragyogó volt, ahogy a nagy létszámú vonóskar a zeneszerző Dolce-előírásait apró portamentókkal megvalósította, ahogy az első és második  hegedűszólam a finálé bevezetésében kiegészítette egymást, az a nemes hangzás, ahogy a  harsonakorál megszólalt, és az, ahogy a kontrafagott vele brummogott. A Stretta  előtt pedig példás volt a tempófokozás.

De a szünet előtt? „A finálé lehetett volna nagyszerűbb” – állítólag így kommentálta Furtwängler Brahms Haydn-variációinak egy Karajan-vezényelte előadását. Hogy ez a megállapítás itt is megállná a helyét, már az első szimfónia közben is sejteni lehetett. Egy koncertbefejezés adrenalinadagjával még meggyőzőbbre sikeredhetett volna. De utána a második, D-dúr szimfónia következett, amelynek súlypontja nem könnyedebb negyedik, hanem első tételében van, ráadásul nem is sikerült olyan pregnánsra. A határozott dramaturgia hiánya rányomta a pecsétjét a hangversenyre. Vajon két Brahms-szimfónia nem zárja-e ki egymást kölcsönösen? Egy kérdés, Herr Fischer…