Váltás mobil nézetre
Vivaldi, Antonio

Velencében született, ahol apja a Szent Márk templom zenekarának hegedűse volt. Valószínűleg ő tanította fiát hegedülni, aki hamarosan eljutott arra a szintre, hogy a templomi szolgálatban helyettesíthesse. Állítólag Legrenzitől is tanult. 1693-ban lépett az egyház kötelékébe, 1703-ban szentelték pappá. Valószínűleg ugyanebben az évben került a velencei Ospedale della Pietá leányárvaházhoz mint zenemester. Az intézethez fűződő szoros kapcsolata egy évtized múltán kezdett lazulni, abban az időben, mikor Vivaldi a zenés színpad felé orientálódott (1713-ban, Vicemában mutatta be Ottone in Villa című, első operáját). Operái előkészítése, valamint a Velencébe látogató uralkodók és külföldi muzsikusok ismeretsége révén kiépített kapcsolatai gyakori utazásra késztették Vivaldit, aki a húszas és harmincas években feltehetően külföldön (Bécsben, Münchenben) is járt. Az árvaházban mindazonáltal — rövidebb-hosszabb megszakítással — 1740-ig működött. Ekkor — valószínűleg Drezdába készülve — Bécsbe távozott, itt érte utol a halál, 1741-ben.

Hatalmas hangszeres és vokális életművét csak az elmúlt évtizedekben fedezték fel és rendszerezték a kutatók. Ez a munka valósággal nemzetközi összefogást igényelt; többek között a sienai Chigi-Akadémia tudósainak, a trevisói Angelo Ephrikiannak, a francia Marc Pincherle-nek, a német Walter Kolnedernek és nem utolsósorban a magyar Szabolcsi Bencének fáradhatatlan erőfeszítéseit és nem szűnő lelkesedését, amelynek nyomán ma már megközelítő pontossággal ismerjük Vivaldi életének dokumentumait, és fogalmunk lehet nyomtatásban megjelent műveinek számáról, időrendjéről.

Íme, néhány számadat a Vivaldi-életműről: tizennégy opusz jelent meg nyomtatásban a zeneszerző életében opuszonként hat, illetve tizenkét kamaraszonátával és versenyművel. A versenyművek száma meghaladja a 450-et; reánk maradt továbbá 13 egyházi és négy világi vokális kompozíció, valamint 29 opera, tudjuk azonban, hogy a mester 48 operát írt.

E számadatokból kitűnik, hogy alkotásának legjelentősebb részét a versenyművek teszik ki. A hangversenylátogató közönséget e tekintetben úgyszólván naponta éri meglepetés. Egyre újabb, mindeddig nem ismert Vivaldi-concertók bukkannak fel a műsorokon. A nagy számok törvénye értelmében Vivaldi roppant oeuvre-je sem mentes a könnyű kézzel, merő rutinból írt darabok viszonylagos egyformaságától, de ez a tulajdonság mégis elhanyagolhatóvá, mellékessé válik az invenció, a sugallatos költőiség, szellem és eredetiség pazar tündöklése mellett. Zeneszerző pályatársai — Taninitól Stravinsky-ig — az előbbiért hibáztatják, a zenehallgatók az utóbbiért bámulják művészetét. (Pándi Marianne)