Váltás mobil nézetre
Jin-Cho, Seong

A dél-koreai Seong-Jin Cho még diák (a párizsi Conservatoire növendéke), de máris komoly előadói múltra tekinthet vissza. A nemzedéke egyik legnagyobb zongorista-ígéreteként számon tartott pianista 1994-ben született. Hatévesen, szülővárosában, Szöulban kezdte zongoratanulmányait és tizenegy éves volt, amikor első hangversenyét adta.  Tizennégy évesen megnyerte a moszkvai Chopin versenyt, egy évvel később pedig a Japánban rendezett Hamacu Nemzetközi Zongoraversenyen a japán mű legjobb előadásáért kapható díjat kapta. A versenyek sorában ezután a 2011-es Csajkovszkij verseny következett, amelyen harmadik helyezett lett. Eddigi pályája során számos fesztiválon lépett fel, és a világ több első vonalbeli zenekarával muzsikált.  Játszott többek között Lorin Maazel, Valerij Gergijev és Marek Janowski pálcája alatt, s nem először lép fel a legendás pianista és karmester, Mihail Pletnyov partnereként.