Váltás mobil nézetre
Jolana Fogasova

Jolana Fogašová 1986-tól 90-ig volt a pozsonyi konzervatórium növendéke, majd a prágai zeneakadémián folytatta énektanulmányait, amelyek befejezése után Münchenben, illetve Carlo Bergonzi mesterkurzusán tökéletesítette tudását. Elnyerte a bécsi operabarátok körének díját, és a döntőig jutott a Luciano Pavarotti-énekversenyen. 1993-ban a Pozsonyi Nemzeti Színház operatársulatához szerződött, ahol kezdetben mezzoszoprán szerepeket énekelt, később a szoprán-fachra váltott. Az operaszínpadon és a koncertpódiumon számos jelentős karmesterrel dolgozott együtt, köztük Zubin Mehtával, Fabio Luisivel, Pierre Boulezzel, Leopold Hagerrel, Edo de Waarttal, Louis Laangreéval, Gerard Korstennal, Kovács Jánossal és Fischer Ivánnal. Jolana Fogašová repertoárja magában foglalja a drámai szoprán-fach sok nagy szerepét, a Tosca és a Manon Lescaut címszerepe mellet Weber Euryanthéjának Eglantinéjét, a Kékszakállú Judith-ját, a Jenůfa Kostelnickáját, a parasztbecsület Santuzzáját, a Lohengrin Elzáját, a Borisz Godunov Marináját. A világ számos pontján vendégszerepelt nagy sikerrel.