Váltás mobil nézetre
Johannes Brahms

Hamburgban született, ahol apja kocsmai zenészből lett a városi zenekar nagybőgőse. Brahms csodagyerekként tűnt fel rendkívüli pianisztikus adottságával. Zeneszerzést Eduard Marxsentől tanult. Családja szűkös anyagi helyzete arra kényszerítette, hogy matrózkocsmákban zongorázzék. Döntő változást a magyar hegedűvirtuóz, Reményi Ede hozott életében és pályáján, aki 1853-ban maga mellé vette zongorakísérőnek. Sajátságos módon ugyancsak magyar hegedűművész, Joachim József volt Brahms művészi kialakulásának másik jelentős formálója. Joachim jóvoltából ismerte meg Schumannt és Lisztet is. Schumann, a Neue Zeitschrift für Musik megalapítója és harcos tollú főszerkesztője volt az, akinek a fiatal Brahms első szerzeményeit megmutatta és aki felfedezettjére lelkes és azóta zenetörténeti jelentőségű “Új utak” (Neue Bahnen) című cikkében hívta fel a zenei világ figyelmét. Brahms mind Schumannhoz, mind annak feleségéhez, Clara Wieck zongoraművésznőhöz mély és igaz barátsággal kötődött. 1854-ben Schumann kedvéért költözött Düsseldorfba, és barátja két évvel később bekövetkezett tragikus halála gyógyíthatatlan sebet ejtett rajta. 1857-59 között mint udvari muzsikus Detmoldban élt, majd 1862-től haláláig Bécs lett azt otthona. Zenei-közéleti tevékenységének a Singakademie és a Gesellschaft der Musikfreunde nyújtott keretet, alkotó munkáját a Simrock cég -anyagi függetlenségét biztosító előnyös szerződéssel- támogatta.

Kortársai szemében Brahms nem számított haladó művésznek, főképpen Liszt és Wagner forradalmi jelentőségű újításaihoz képest tűnt konzervatívnak. Valóban nem a “jövő zenéjét” írta, hanem a német múlt nagy hagyományait idézte fel. A hangszerelés nagy megújulásának korszakában Brahms zenekari szólamainak orgonaszerű tömbjeivel, súlyos és nem ritkán nehézkes hangzásvilágával kétségtelenül archaisztikus benyomást keltett. Mindez a kortársak szemében olyan nagy jelentőséggel bírt, hogy nem vették észre a harmóniáknak és dallamfordulatoknak effektusait, a hangszerelés helyenként kamarezeni módon áttörtt, légies finomságát.(Pándi Marianne)