Váltás mobil nézetre
Johann Sebastian Bach

A barokk zene és az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb óriása, minden idők egyik legnagyobb hatású zeneszerzője. A 17. század elejétől számítható muzsikus dinasztia központi alakja Eisenachban született: eleinte apja tanította zenére, majd a fiatalon árvaságra jutott Johann Sebastian oktatását bátyja, Johann Christoph folytatta. 1700-ban egy iskolatársával Lüneburgba került, itt és innen tett hamburgi kirándulásai alkalmával került szoros kapcsolatba az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett. Előbb a Weimari zenekarban játszott, majd az arnstadti Neue Kirche orgonistája lett. Az arnstadti évek alatt történt az a híres eset, hogy Bach gyalog zarándokolt el Lübeckbe, hogy Buxtehude orgonajátékát hallhassa. 1707-ban Mühlfieldben vállalt orgonista állást, itt vette el feleségül másod-unokatestérét, Maria Barbara Bach-ot.

A következő évtől udvari orgonista és kamaramuzsikusi minőségben a weimari udvar alkalmazottja, s az itt töltött szűk évtized egyben Bach első jelentős alkotói periódusát jelenti. 1717-ben elhagyja Weimart és a kötheni herceg szolgálatába szegődik: a Köthenben töltött hat év alatt született kamara- és versenyműveinek jelentős része. Első felesége halála után egy évvel újból megnősült, második felesége Anna Magdalena Wilken. 1723-ban, a zenerajongó kötheni herceg halála után Bach újból — és egyben utoljára —állást változtat: megpályázza és elnyeri a lipcsei Tamás-templom kántori címét.

Életének utolsó negyed századában Lipcsében él: az iskolához és a templomi szolgálathoz kapcsolódó ezernyi tennivalója mellett rengeteget komponál és még a Collegium musicum rendezvényeinek megszervezésére is marad ideje. Bach mindennapjait azonban az anyagi gondok és az iskola vezetésével való gyakori konfliktusok egyaránt megnehezítették. Nagy Frigyesnél, a kiváló fuvolajátékos porosz uralkodónál tett látogatása élete utolsó jelentősebb eseménye — a király által feladott témát később a Musikalisches Opferben dolgozta fel. Rohamosan gyengülő látása miatt halála előtt szemműtétet végeztek el rajta, amely nem sikerült, és Bach megvakult. Halálát követően kompozícióinak nagy része elveszett, a többi — a pedagógiai célú darabok kivételével — jó ideig a feledés homályába merült. Csak a 19.század fedezte fel újra a zenetörténet egyik legnagyobb géniuszának igazi remekműveit.