Váltás mobil nézetre
Bruckner 7

concertonet.com by Matthew Richard Martinez
Budapest Festival Orchestra, Iván Fischer (conductor)
Recorded in Budapest, Hungary – 56’45
Channel Classics CCS SA 33714 Hybrid Multi-Channel Super Audio CD with booklet, essays in English, German, and French

Egy vallomással kell kezdenem: Bruckner túl bonyolult nekem. Ezt úgy értem, hogy Beethoven, Mahler, és a Mahler által istenített Richard Wagner mellett  Bruckner zenéjét mindig is másodosztályúnak éreztem. Műveinek előadásai gyakran szélsőségeseknek tűntek, romantikus Sturm und Drang érzésvilág és a finomság hiánya  jellemezte őket. Néhány éve egy matiné-előadáson ez a mű olyan bombasztikusan szólalt meg, hogy a nap emlékére nem jelentéktelen fejfájással távoztam a hangversenyteremből.

Fischer Iván teljességgel megváltoztatta a darabról alkotott felfogásomat. Ami Fischert olyan izgalmassá teszi, az túl program-összeállításain és egyenességén az interpretációja melletti totális elkötelezettség, amit megkövetel muzsikusaitól, és amit a zenekar tagjaitól meg is kap. Erre a jelenségre aligha találhatunk jobb példát Fischer diszkográfiájában ennél a felvételnél. Ez itt nem az apafigura Bruckner, hála Istennek a zenekar végigtáncolja és -énekli a darabot, amelynek szólamai csodásan fonódnak össze. Gyakorlatilag vibrato nélkül játszanak, ami üdítően áttetszővé teszi a hangzást. A Fischer által itt elért kamarazenei hang egyszerűen lélegzetelállító. Még a leghatásosabb részeknél sem tűnik forszírozottnak. Ami a tempót illeti, Fischer kerüli a sokkoló szélsőségeket, inkább a tempók közti kohézióra ügyel. Az első tételben különösen tartózkodik az egyes részek széttagolásától, az átmenetek nyomtalanok, a zenekar hibátlan játékának következtében. Vannak csúcsok és völgyek, de Bruckner líraiságának és humorának kibontásával Fischer  végig sikeresen tartja fenn a hallgató figyelmét. A második „Adagio” tétel ihletője a komponista bálványa, Wagner. Itt tartózkodik a nyílt szentimentalizmustól, inkább életteli a játék.

A harmadik, a Scherzo tétel a mérsékelt tempóban is valósággal sziporkázik. Fischer ironikusan felhúzott szemöldökkel ugyan, de kecsességgel  és líraisággal tölti meg itt a zenét. A finálé fürgén közeleg befejezéséhez. Hasonlóan az előző tételekhez. A felvétel igazán nincs híján a drámának. Éppen ellenkezőleg. Fischer művészetének egyik vonása, hogy képes minden egyes tételt úgy megformálni, hogy annak inkább koherens, mint mániás drámai íve legyen. Jól példázza ezt az első tétel “Tempo I (molto animato)” része. A zenekar ereje masszív, orgonaszerű az ezt megelőző frázisokhoz képest.

A hangminőség – mint mindig – ezúttal is elsőosztályú. A  meleg multi-channel surround hangzásban szép részletgazdagsággal jönnek ki a mély szólamok, ez az egyik legjobb nagyzenekari felvétel, amelyet valaha is hallottam.

Végezetül a BFZ játékának nagyszerűségét nem lehet eléggé dicsérni. Lélegzetelállító az egyes szólamok színének egyöntetűsége. A rezek, a vonósok és a fafúvósok minden egyes apró részletben együtt vannak. Akadnak majd olyanok, akik nem fogják szeretni ezt a felvételt. Körülbelül nyolc perccel rövidebb, mint Karajané és a Berlini Filharmonikus Zenekaré . Zenei teljesítményként, a műről alkotott vízióként és zenei megvalósításként azonban történelmi jelentőségű. Nem tudom abbahagyni a hallgatását. Ez a lemez végtelenül frissítő, élvezetes és egyszerűen pompás. Még több Brucknert, ha szabad kérnem!

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatja el.