Váltás mobil nézetre
photo4

A Budapesti Fesztiválzenekar az ország elhagyatott zsinagógáiba szervezett új közösségi programsorozatot Köves Slomó rabbival együttműködve, hogy ráirányítsa a figyelmet a zsidó örökségre, és megismertesse a helyi közösségeket azzal a sokszínűséggel, amely egykor Magyarországot jellemezte.

A BFZ első három zsinagógakoncertje után Fischer Iván így mesélt az őt ért impulzusokról: „Csodálatos élmény volt kiürült zsinagógákban koncerteket adni. Mennyi érdekes, megható történetet hallottam! Az emberekből rengeteg szeretet áradt. Nyoma sem volt idegenkedésnek, gyűlölködésnek. A 78 éves bácsi Mádon, aki katolikus létére ötven évig gondozta az elhagyott zsinagógát, mert annyira tisztelte, szerette a Neumann családot, ahol apja dolgozott. Az az ismeretlen nevű hölgy Albertirsán, akinek könnybe lábadt a szeme, amikor osztálytársaira emlékezett. Az a lelkes fogadtatás, ahogy az emberek a zenének örültek és az az érdeklődés, ahogy a zsinagógáról mesélő rabbit hallgatták! Ezt mindenképpen folytatnunk kell.”

Hogy a kép még teljesebbé váljon, gondolatait az egyik koncertlátogató is megosztotta a Budapesti Fesztiválzenekarral: „Nagyon megrendítő és felemelő volt. Volt katarzis, volt tanulás Köves Slomótól is. Sosem fogom elfelejteni a Grünwald család emléktábláját. Auschwitzban meghalt anya, apa, és 18 éves fiuk, és volt még rengeteg márványlap, sajnos hasonlók. Csodálatos volt ismét hallani Fischer Iván karmestert. Nagyon jó volt ott lenni, de nagyon fájó.”

Koncertjeink a későbbiekben folytatódnak, mert sok elhagyott zsinagóga van még Magyarországon, és nagyon sok zeneszerető, jóérzésű, a zsidóság történelme iránt érdeklődő ember.

 

Fotó: Kurcsák István, Mád