Váltás mobil nézetre
Fischer-szerzoi_w

A tiszaeszlári perről írt egyfelvonásos groteszk-lírai operát Fischer Iván A Vörös Tehén címmel. A meggyilkolt Solymosi Eszterről szóló művet – amelynek szövege Krúdy regényéből, Kossuth levelezéséből és Parti Nagy Lajos verseiből született – október 13–14-én mutatják be a Millenárison, Ascher Tamás és Székely Kriszta rendezésében (mazsihisz.hu)

Különleges zenei csemegének ígérkezik a múlt hónapban a világ 10 legjobb karmestere választott Fischer Iván első hazai szerzői estje. Az idén harmincadik születésnapját ünneplő Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója 15 éve ír zenét, műveit már számos országban előadták. Tavalyi, Brugges-ben rendezett, nagy sikerű szerzői estje után döntött Fischer Iván úgy, hogy néhány darabját itthon is bemutatja, sőt, erre az eseményre egy új operát is ír. Így készült el A Vörös Tehén, melynek témája a Tiszaeszlári vérvád.

A szerzői este darabjai közül Magyarországon eddig egyedül a szopránhangra és néhány hangszerre írt Spinoza-fordítások című kis szólókantáta hangzott el. Kis paródia ez, egyrészt Spinoza gondolatairól, másrészt annak régi holland fordításáról. A Shud Sarang szextett Fischer Iván indiai utazása után készült, míg az olasz nyelvű La Malinconia a fiatalság melankóliáját elemezgeti. Elhangzik Goethe híres Zigeunerlied című verse, amelyet hat boszorkány számára írt a szerző; aki szerint a boszorkányos ügyesség mellé boszorkányos lelkialkat is kell az előadáshoz. A Zigeunerlied-et a boszorkányosan tehetséges és lenyűgöző Kobra együttes adja elő, amelynek tagja Nora Fischer, Fischer Iván lánya is.

A Vörös Tehén mellett a Tsuchigumo című operát is első alkalommal hallhatja a magyarországi közönség. Ennek librettója az eredeti japán nószínházból ismert dráma és annak kabuki változata. Hat nyelven énekelnek benne, az eredeti japán mellett franciául, olaszul, németül, angolul es magyarul.

„Szeretnem leszögezni, hogy nem vagyok modern zeneszerző, ne várjanak modern zenét. Előadóként mindenféle zene kavarog a fejemben. Egyszer elhatároztam, leírom azt, ami ott kavarog. Ennek a kavargásnak a zenei nyelve az az egyveleg, amiben élünk, ami ránk zúdul a rádióból, liftből, csengőhangból, koncertteremből. Hasonlónak érzem magam azokhoz a képzőművészekhez, akik montázsokat raknak össze mindabból, amit az utcán felszednek.” – Fischer Iván.