Váltás mobil nézetre
131013_1387

Fischer Iván új operája, a Vörös Tehén előszava a különféle, az előadóknak szóló gyakorlati instrukciókat tartalmaz, ami roppant hasznos, tekintve, hogy a mű konvencionálisnak igazán nem mondható, hiszen sokféle zenés színházi stílus keveredik benne. Az instrukciók sorát lezáró utasítás így szól: „Az előadás előtt a közönséget tájékoztatni kell a tiszaeszlári vérvád történetéről”. Fischer Iván, akit Magyarország egyik legjelentősebb karmestereként ismer a világ, s nem annyira zeneszerzőként, arra tesz kísérletet művében, hogy a hírhedt 19. századi sztori felidézésével foglaljon állást a hazájában egyre erősödő antiszemitizmus ellen. 1883-ban az észak-magyarországi Tiszaeszláron zsidókat vádoltak meg, hogy meggyilkoltak egy eltűnt keresztény lányt, Solymosi Esztert; majd vérét vették a lánynak és belesütötték a pászkába. A vérvád nyomán 15 zsidót állítottak bíróság elé, és jóllehet, felmentették őket, a vérvád Monarchia-szerte széleskörű antiszemita agitációhoz vezetett. A vérvád szerepelt a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című antiszemita röpiratban, a közelmúltban pedig a szélsőjobboldali Jobbik melegítette fel azzal a szándlékkal, hogy a lány sírját zarándokhellyé tegye.

Ahogy Fischer egy interjújában elmondta, (nyilatkozata után Magyarország egyik vezető lapjának internetes felületén gyilkos kommentek tucatjai jelentek meg), hogy barátja, Erdély Miklós, 1981-ben készült csodálatos, a tiszaeszlári vérvádról szóló filmje, a Verzió után azt tervezték, hogy operát írnak a témáról. A terv sajnos kútba esett, mivel Fischer rengeteget dolgozott külföldön és nem jutott ideje a komponálásra; ez utólag megbocsáthatatlannak bizonyult, mivel Erdély 1986-ban meghalt. De az opera gondolata, azóta, 25 éven keresztül foglalkoztatta Fischert. Végül az a tény, hogy a tiszaeszlári ügy aktuális politikai témává vált, segített neki. Mostanában ugyanazok a válaszok, klisék és értelmetlen előítéletek jelennek meg, mint akkor. Mintha csak az 1883-as évben, a Vörös Tehén kocsmában lennénk – véli Fischer Iván.

A librettó alapjául Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regénye szolgált, amelyben a Vörös Tehén a jelentés különböző rétegeit hordozza. A cselekmény egy része a helyi Vörös Tehén kocsmában játszódik, amelynek szabad szellemű kocsmárosnéját, az emberek vörös tehénnek hívták.

Az operát a komponista-karmester ünnepelt zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar október 13-án, Fischer szerzői estje második felében mutatta be a budapesti Millenáris Színházban. Fischer zenéje közérthetőn, „mindenki nyelvén” próbál szólni, kerüli a különböző izmusokat, és kollázstechnikával dolgozik. Az előadott művek között volt a Tsuchigumo című, 20 perces, hat nyelvű opera, amelynek bemutatójára tavaly, Bruges-ben került sor. Egy nó-színházi történetet mond el, zeneileg pedig felölel a Monteverdi-féle énekbeszédtől a Weill-féle zárókórusig mindent. A nézőközönség a raktárházra emlékeztető színházteremben párnákon ült a földön, a hangulat oldott volt. Az esten kulturált, fogékony publikum hallgatta a műveket, ami pedig a magyarországi politikai viszonyokat illeti, őket Fischernek nem kellett meggyőznie.

A Vörös Tehénnek utaznia kellene, mert az 50 perces műben rendkívüli erő sűrűsödik. A friss kezdés után Krúdy (aki nem más itt, mint – Janáček Brouček úr utazásai című darabjának címszereplőjéhez hasonlóan – a megidézett szerző), előadja a Bach-passiókra emlékeztető, recitáló monológját. A produkció sok szellemes ötletének egyike, (A rendező Ascher Tamás és Székely Kriszta), amikor megjelenik az Esztert alakító gyermekszereplő, maga után húzva egy életnagyságú papírmasé vörös tehenet, (díszlet: Kovács Patrícia), és kezdetét veszi a cselekmény: a történet a Vörös Tehén Fogadóba vezet.

Ezen a ponton jelenik meg és ettől kezdve van állandóan jelen Fischer partitúrájában a népzenei stílus (bár létező, ismert népdalt csak egyet használ fel); a szerző olyan hangszereket alkalmaz, mint a tilinkó vagy a cimbalom, és támaszkodik a zenekar tagjaiból álló, cigányzenét játszó trióra. A csárdást tradicionális zsidó zene követi, amihez a zenekar egyetlen hatalmasra növelt klezmeregyüttessé transzformálja. A történet komorságához képest a zene vidám. A gyerek Scharf Móricot rábírják, tanúskodjék apja ellen. Vallomása zenekari kíséretes rap-szám, amely jól illik a bírósági jelenet feszültségének megteremtéséhez. Móric szerepét Kovács Jonatán játssza, pajesszal, fején kipával. A részben népi viseletben, részben mai ruhában hangoskodó tömeg kiabálását vuvuzela-erősíti – alighanem ez az első alkalom, hogy a hangszer előfordul egy operában.

Fischer előírása szerint valamennyi szerepet énekes színészeknek és nem annyira operaénekeseknek kell alakítania. A szólisták és a kórustagok némelyike elég nyersen szólt; kivált a férfiak balladisztikus hangvételú dala tűnt károgásszerűnek – a túlzásba vitt pálinkafogyasztás hagyományának jegyében. Az operai hangok közül Sáfár Orsolyát kell kiemelnem színes, életteli kocsmárosnő-alakításáért, és Megyesi Zoltánt a bíró szerepében. A legemlékezetesebb alakítás a basszus Cser Krisztiáné volt, a nagy Kossuth Lajos szoborszerű autoritású alakjában: szövege eredeti, a tiszaeszlári ügy kapcsán írott Kossuth-levelekből vétetett. Az opera zárójelenetében Móric és apja vonaton utazik, – a robogás ritmusa egyre hangosabbá és hangosabbá válik, amiről a hallgató a későbbi évtizedek történelmére asszociálva levonhatja a maga következtetéseit.

Fischer Vörös Tehene teljességgel önálló mű, ám csak abból az országból származhat, amely olyan műveket adott a világnak, mint amilyen Bartók Cantata profanája, vagy Kodály nagyon nem konvencionális Háry János című daljátéka. Bartók művei, amelyek román, szlovák és magyar forrásokból egyaránt táplálkoztak,annak idején, a harmincas években időnként viszolyogtató viták kereszttüzébe kerültek, és Fischernek sem valószínű, hogy megköszönik majd idealizmusát. Most az a kihívás áll majd előtte, hogy művét elvigye Magyarország más részeire, illetve hogy találjon rövid egyfelvonásosához egy párdarabot. Kár, hogy Kurt Weill Kingdom for a Cow című darabja nem rövidebb, de talán az eredeti, de nem teljes német változat, a Kuhhandel jól szolgálhatna e célra.

Opera magazine, January 2014

John Allison