Váltás mobil nézetre
IMG_2328

Két nap, két világhírű színpad. A Budapesti Fesztiválzenekar rövid időn belül másodszor lépett fel a milánói Scalában, a zenészek Mekkájának számító, közel százéves Salzburgi Ünnepi Játékokra pedig több mint tíz év után tért vissza. A miniturnén ismét kiderült, hogy a standing ovation a komolyzenészeknek is kijár. A zenekar itthon legközelebb a Bridging Europe – Európai Hidak fesztiválon koncertezik.

Ismét hangos sikert aratott Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) legutóbbi turnéján Európa két igen fontos színpadán: a milánói Scalában és a Salzburgi Ünnepi Játékokon.

A Scalában 2014-ben debütált a BFZ, most pedig visszatért a Nemzetközi Zenekarok Fesztiválja (Festival of International Orchestras) keretében, melyet a Milánói Világkiállítás alkalmából szerveztek. Erre a fesztiválra olyan nagy múltú együtteseket hívott meg a Scala, mint a Bécsi Filharmonikusok, a Berlini Filharmonikusok vagy a Bostoni Filharmonikusok. A magyar muzsikusok játékát percekig tartó álló tapssal hálálta meg a közönség.

A milánói koncertről a Backtrack kritikusa az írta: Fischer Iván „szuperprecíz, egységes zenekarrá kovácsolta a Fesztiválzenekart, melyben érzelmileg is egységes hullámok fodrozódnak és duzzadnak”. A szerző szerint „aprólékos, intelligens muzsikálást” hallhatott a Scala közönsége, „sziporkázó Bartók-hangszín”, „színekben gazdag mahleri robbanások”, és a Fischer Iván által vezetett, „egységes zenekari erő” jellemezte a hangversenyt, melyen „meggyőző és kifinomult, kamarazenei minőségű” zene szólalt meg.

A Salzburgi Ünnepi Játékok 95 éves múltra tekint vissza, minden zenésznek valódi megtiszteltetés ott muzsikálni. A Salzburger Nachrichten kritikusa így írt a Fesztiválzenekar játékáról: „Lenyűgöző és precízen cizellált volt, ahogyan Fischer Mahler 4. szimfóniáját minden taktusában összetartotta a zenekarban ülő kitűnő muzsikusokkal anélkül, hogy a feszültséget egy pillanatra is elvesztette volna.”

A Dreh Punkt Kultur beszámolójában pedig ez áll a salzburgi koncertről: „Ebben az esetben valóban egy “együttesről” beszélhetünk, mert a hölgyek és urak hallhatóan szólisztikus képességgel rendelkeznek és együtt zenélve páratlanul világos, áttetsző hangzást teremtenek. […] Még a zenekari kitörések alkalmával is minden apró részlet hallható, az érces vonós hangzásban is felfedezhetőek a hangsúlyok gyökerei. Mesésen tisztán és szépen intonálnak a fafúvósok, pengeélesen csengenek a rézfúvósok, a szóló kürt pedig pasztózusan árasztja a melegséget.”

Miután a Fesztiválzenekar elvarázsolta Mozart szülővárosának közönségét, szeptemberben már azért dolgozik, hogy iderepítse az osztrák kultúrát Budapestre. A BFZ és a Müpa közös fesztiválja, a Bridging Europe – Európai Hidak ugyanis ezúttal Ausztriáról mesél majd zenén, táncon, irodalmon és filmeken keresztül szeptember 11. és 16. között. Ahogy Fischer Iván megfogalmazta: „Az osztrák kultúra rendkívül gazdag, ez nem csak bőrnadrág, jódlizás és Mozart-kugli”. Az őszindító fesztivál egyik célja, hogy az európai nemzetek megismerjék egymás értékeit, ezáltal pedig közelebb kerüljenek egymáshoz.

„Megpróbáljuk zenével összekötni az embereket, hidat képezve ezzel Európa-szerte. Sokan úgy gondolják, hogy a kontinens túl heterogén ahhoz, hogy össze lehessen kapcsolni. Mi viszont pont az ellenkezőjét gondoljuk: Európa pont a heterogenitása miatt különleges és egyedülálló” – magyarázza Stefan Englert, a Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója.

A fesztiválról további részleteket itt talál.

 A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 5-én a Pozsonyi Pikniken is ott lesz, és egy könnyedebb minikoncerttel hangolódik a 2015/16-os évadra.