Váltás mobil nézetre
Fuchs_(c)Petra Jebinger

Egy demokratikus, felvilágosult társadalomnak részét kell, hogy képezze a kortárs művészet, ez pedig a kormányzat felelőssége. Ausztriában ezzel tisztában vannak, ezért a büdzséből nem csak a kulturális örökség ápolására szánnak pénzt, hanem a kortársra is, ami iránt a közönség is egyre nyitottabb. Reinhard Fuchs-szal, a PHACE kortárs zenei együttes művészeti igazgatójával beszélgettünk. (hvg.hu)

hvg.hu: A PHACE az egyik legsikeresebb kortárs zenei együttes Ausztriában és több mint kétszáz darabot írtak már neki. Mi teszi ilyen inspirálóvá ezt a csapatot?

Reinhard Fuchs: A PHACE tizenegy hihetetlen szólistából áll, de ha egy zeneszerző vagy egy darab azt kívánja meg, akkor nyitottak vagyunk a bővülésre is. Amit a zeneszerzők igazán szeretnek ebben a csapatban, az a teljes odaadás, amit a muzsikusok minden egyes eljátszott darab felé tanúsítanak. A profizmuson túl pedig egy melegszívű és csodás hangulatú alkotóközösségről van szó.

hvg.hu: Egyik legfőbb erősségük az innováció. Mi kell ehhez a 21. században?

R. F.: Nem csak a zenében, de több művészeti ágban is aktívak vagyunk. Koncertek, zenés színház, táncszínház, összművészeti projektek. Gyakran dolgozunk együtt koreográfusokkal, rendezőkkel és zeneszerzőkkel, hogy létrehozzunk valami teljesen újat.

hvg.hu: Úgy is mondhatnánk, hidat képeznek a különböző művészeti területek között. Hasonló az üzenete annak a budapesti fesztiválnak, ahol ősszel hallhatjuk a PHACE-t. A Bridging Europe fesztivált a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa harmadszor szervezik meg, ezúttal kifejezetten az osztrák kultúrára koncentrálva. Ausztria gazdagságából mit hoznak el a magyar közönségnek?R. F.: Összehasonlítva más országok állapotával, a kulturális, politikai és pénzügyi helyzet még mindig nagyon jó Ausztriában. A kortárs művészeti ágak támogatására például kifejezetten sok pénz jut. A kormányzat tisztában van vele, hogy nem elegendő, ha a kulturális örökséget ápolja: a kortárs művészetekre is oda kell figyelni. Ezek a művészeti ágak részét képezik, és részét kell, hogy képezzék egy demokratikus, felvilágosult társdalomnak, ez pedig a kormányzat felelőssége.

Budapestre ennek a gazdag és sokszínű kultúrának egy részét visszük el. Azt gondolom, a kortárs zenében már nincsenek országokat elválasztó határok Európában. Ha összehasonlítjuk az európai országok fiatal zeneszerző generációit, akkor azt látjuk, hogy a művészetükre nincs igazi hatással, honnan jönnek.

hvg.hu: Mire számíthat a budapesti közönség?

R.F.: Amit a Müpába viszünk, az egy kicsit klasszikusabb program lesz, de nagyon sokszínű. Georg Friedrich Haas, Beat Furrer, Olga Neuwirth és Bernhard Lang zenei világa nagyon különbözik egymástól, de mindannyian igen neves zeneszerzők Ausztriában. Mindezeken túl a fiatal Joanna Wozny egyik darabját is előadjuk. Joanna Lengyelországban született és ott is nőtt fel, de Ausztriában tanult és azóta Graz mellett él. Beat Furrer Svájcból érkezett, itt alapította meg a Klangforum Wien nevű kamaraegyüttest, és végül Bécs mellett rendezte be a szakmai és a privát életét is. Ez mind tökéletes példa arra, hogy a művészet állandóan hidakat épít.

hvg.hu: A kortárs zene sokszor riasztó a közönség számára, és nehéz közel hozni a hallgatókhoz.

R. F.: A kortárs zenével mindig nehéz széles közönséget elérni. Ehhez művészi vízió kell, és olyan zenészek, akik szeretik is csinálni azt, amit csinálnak. A zene a legelvontabb formája a művészeteknek és a szépségét mindig csak egy bizonyos ideig mutatja meg, például egy koncert erejéig. Egy festmény esetében mindenki maga döntheti el, mennyi időt szeretne eltölteni vele. Ezeket az adottságot mind figyelembe veszem, amikor összeállítok egy programot. Szeretnénk megragadni a fiatalok figyelmét. Szerintem azok az emberek, akik általában nyitottak a művészetek és a zene iránt, a kortárs zenéhez is könnyebben eljutnak.

hvg.hu: Ausztriában megvan ez a nyitottság?

R.F.: Ausztriában a kortárs zenei szcéna nagyon élő, fesztiválokkal és szenvedélyes együttesekkel, zenészekkel és zeneszerzőkkel. Úgy gondolom, hogy azok a falak és előítéletek, amelyek a 60-as évektől kezdve folyamatosan a kortárs zene köré épültek, folyamatosan omlanak le, és a közönség nem fél többé. Elkezdték figyelmesen hallgatni a kortárs zenét, és már nem várják el, hogy azt hallják, amihez hozzá vannak szokva. Nem kell mindent szeretnünk, de fontos, hogy mindenhez nyitottan álljunk hozzá.

Az eredeti interjú a linkre kattintva elérhető.