Váltás mobil nézetre
IMG_5958

Múlt csütörtökön zárult le a 32. alkalommal megrendezett Kanári-szigeteki Zenei Fesztivál, melyre a neves Budapesti Fesztiválzenekart hívták meg. A zenekart alapítója, Fischer Iván vezényelte. Lourdes Bonnet írása.

A koncertterem zsúfolásig megtelt. A hangverseny Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájának nyitányával kezdődött. Amint a zenekar elülső oldalán elhelyezkedő kürtök első szólamai felharsantak, különös érzés járta be a termet. A zenekar tiszta hangzását a tökéletes hangszerelés, a megfelelő egyensúly, valamint a kimagasló interpretáció kiegyensúlyozott összhangja adták.

Az első részben Brahms 1. zongoraversenyét hallgathattuk meg, mely azonban máshogy szólt, mint vártuk. A szólista Szgurosz szokatlan módon interpretálta a jól ismert darabot. Fischer formális elképzelésének szilárdságával szemben úgy tűnt, mintha Szgurosz minden egyes belépőjével mást akart volna kifejezni, tétovaságából azonban nem derült ki, pontosan mi volt a szándéka. Fenséges zenekari produkciót hallhattunk, mely a zongorából felcsendülő ritmusváltásokat és ezerféle színben pompázó hangokat kísérte. A brahmsi dallamokhoz méltó romantikus ábrándozás és elragadtatás helyébe azonban Szgurosz unalmas és fakó attitűdje lépett. Különösen az első tétel volt színtelen, míg a második és harmadik tételeket melankólia helyett sokkal inkább egyfajta levertség hatotta át. Úgy gondoljuk, nem ez volt a mű legszerencsésebb olvasata.

A koncert méltó befejezéseként Prokofjev legismertebb szimfóniája, az 5. szimfónia szólalt meg. A szólóknak, a szekciók váltakozásának, valamint az erőtől duzzadó zenekari részeknek köszönhetően ezzel elérkezett a Budapesti Fesztiválzenekar felragyogásának kiemelkedő pillanata. Az előadott szimfónia a zenei kifejezőeszközök széles tárházának alkalmazását teszi lehetővé, így Fischer biztos kézzel ötvözhette a klasszikus pillanatokat az intenzívebb pillanatokkal. Erős kézzel hangsúlyozta ki a zenei frázisok tökéletességét, miközben vezénylési stílusa gyakorlatilag minimalista maradt. Külön említést érdemel a szekciók gondos hangszerelése, mely a zenészeket egyenként is jellemezte. Kétségtelen, hogy egy kiváló zenekar előadását hallhattuk, melyet egy nagy karmester következetes munkája varázsolt még ragyogóbbá.

És bár általában nem szoktuk megemlíteni a ráadást, ezen a koncerten ez akkora meglepetést okozott, hogy kár lenne szó nélkül hagyni. Amikor ugyanis Fischer bejelentette, hogy ráadásként egy régi ortodox dallam interpretációja következik, a nézők közül még senki sem sejthette, hogy a következő pillanatban az egész zenekar feláll, és egy lélegzetelállító, négyszólamú dallal kápráztatja el közönségét. A zenekarnál évek óta megszokott ez a fajta ráadás, így ma már széles kórusrepertoárral is rendelkeznek.

Egyszóval ilyen zenészek interpretációja csak kiemelkedő lehet, nem véletlen, hogy kitűnő előadásukkal megkoronázták a fesztivált.

Az eredeti cikk itt olvasható.