Váltás mobil nézetre
IMG_6408

Playliszt/Mesterházi Máté

Brecht/Weill Aki igent mond (Der Jasager) című iskolaoperája (1930) volt az idén Németországot és Berlint középpontba állító "Bridging Europe - Európai Hidak" fesztivál egyik legérdekesebb újdonsága. A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatóinak és a BFZ muzsikusainak együttműködéséből született előadást Jankó Zsoltvezényelte koncentráltan, Novák Eszter pedig egyszerűségében is artisztikusan rendezte meg a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában. A nagysikerű produkciót a tervek szerint tanintézményekben is elő fogják adni - híven a szerzők eredeti szándékához.

Kurt Weill (1900-1950) zenéje mindvégig “egyszerű és népszerű” (a komponista szavaival: “einfach und volkstümlich”), anélkül hogy egy pillanatra is primitívnek vagy invenciónélkülinek hatna. Az “egyszerű” – valójában nagyon is kifinomult – zenéhez pedig egyszerű mese dukál, amely azonban Bertolt Brecht (1898-1956) átköltésében többértelmű tanulsággal bír.

Az eredetileg diákok általi megszólaltatásra szánt iskolaopera (“Schuloper”) cselekménye egy 15. századi japán nó-dráma – eredetileg buddhista szemléletű – meséjén alapul, amelyet a zeneszerző Elisabeth Hauptmann fordításában ismert meg és ajánlott Brechtnek feldolgozásra. Weill egy 1930-ban vele készült interjúban így foglalta össze az Aki igent mond cselekményét: “A főszereplő egy fiú, aki vándorútra szeretne menni tanárával, hogy a városból gyógyszert hozzon beteg édesanyjának. Az út veszélyes, ezért az anya nem akarja elengedni a fiút. A tanár is megpróbálja lebeszélni. A fiú azonban elmegy, hogy segítsen beteg édesanyján. Útközben, amikor eljutnak a legveszélyesebb helyhez, a fiú hirtelen kimerül, és ezzel az egész társaságot veszélybe sodorja. A fiút a következő választás elé állítják: forduljanak vissza, vagy pedig kövessék azt a régi szokást, amely azt parancsolja, hogy a betegeket le kell vetni a völgybe. A fiú az utóbbi mellett dönt. »Igent mondott«, énekli a kórus.

Néhány dolgot Brecht a szövegben másként motivált, mint ahogy az a japán ősszövegben volt… A motiválás az orvossággal, amelyet azért szeretne elhozni a fiú, hogy beteg anyját megmentse, szintén Brecht műve… Mindenekelőtt abból kiindulva vittünk bele egy mozzanatot, hogy a diákoknak a tandrámából valamit tanulniuk is kellene. Ezért vittük bele a beleegyezésről szóló mondatot. »Minden megtanulandók közül első a beleegyezés tudománya.« Ezt kell a diákoknak megtanulniuk. Tudniuk kell, hogy egy közösség, amelyhez az ember csatlakozik, megköveteli az egyes embertől bizonyos következtetések levonását. A fiú végigmegy a közösség útján, amikor igent mond a völgybe való letaszításra… Az »egyetértésnek« ezen a tendenciáján keresztül a tandráma politikai tartalmat kap, de természetesen nem pártpolitikait.” (Kurt Weill szavait a Musikpflege c. folyóirat 1930/I. számából Weiss János fordította.)

Ne egészen higgyük el Kurt Weillnek, hogy az Aki igent mond tanulsága “természetesen nem pártpolitikai”… Hiszen alig fél évvel Brecht/Weill művének bemutatása után ugyancsak Berlinben zajlott le Brecht egy másik tandrámájának ősbemutatója is, ezúttal Hanns Eisler (1898-1962) megzenésítésében. Címe: Az intézkedés (Die Maßnahme), szereplői pedig kommunista agitátorok, akik kivégzik fiatal elvtársukat, amiért az – színtiszta humanizmusa okán – minduntalan veszélyezteti a többiek forradalmi küldetését. Kulcsmozzanat itt is, hogy a fiatal elvtársbeleegyezik a többiek rajta végrehajtandó “intézkedésébe”…

Az intézkedés című tandráma “tanulságát” övező heves félreértések mindazonáltal arra késztették Brechtet és Eislert, hogy előadási tilalommal sújtsák saját művüket. (Ez alól azonban a jogörökösök néha kivételt tesznek, mint az néhány évvel ezelőtt Bécsben történt. Nálunk is érdemes lenne egyszer megszólaltatni Az intézkedést, mivel Eisler nem kisebb – csak kevésbé játszott – zeneszerző Weillnél…) Mindezzel együtt Brecht szükségét érezte annak, hogy a Der Jasager párdarabját, a Der Neinsagert (“Aki nemet mond”) is megírja. Ebben a fiú nem ért egyet azzal, hogy letaszítsák őt a völgybe, mire társai belátják: a közösségi érdek megsértője nem hibás, ha egyszer a közösség érdeke fogalmazódott meg hibásan.

Jóllehet a Der Neinsagerhez nem készült eredeti zene, a Fesztivál Színházban látott produkció létrehozói mégis úgy döntöttek: előadják a Der Jasager zenéjének felhasználásával. Okos döntés, mivel a példázat változatlan aktualitása így válik félreérthetetlenné. Az Aki igent mond igencsak aktuális ott és akkor, ahol és amikor a kisebbségtől elvárják, hogy mindenáron a többség (vagy többségként feltüntetett másik kisebbség) akaratával azonosuljon…Az Aki igent mond mindig és mindenütt aktuális, ahol a csoport, a társadalom, a nép és a nemzet érdekére hivatkozva sérülnek az emberi vagy a személyiségi jogok.

A Színművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói – mindenekelőtt Vizi Dávid (Tanító), Szántó Balázs (Fiú) és Kádár Lilla (Anya) – fegyelmezetten és tisztán (hangilag is tisztán!) szólaltatták meg Brecht/Weill iskolaoperáját. Mint a mellettem ülő kedves, nyugdíjas zongoratanárnő találóan megjegyezte: kifejezetten üdítőleg hatott, hogy ezúttal nem “operás” hangeregetéseknek voltunk kitéve…

Az eredeti cikket itt olvashatják el.