Váltás mobil nézetre
A Fesztiválzenekar és Lendvay József a MüPA-ban

A Fesztiválzenekar néhány éve állandó és fontos része az életünknek, kb. havonta élvezzük a világ egyik legjobb zenekarának koncertjeit. Ennek is története van. Szinte minden komolyzenei képzettség és ismeret nélkül, (mindössze egy régi kedves kollégám kényszerített(!) néha operafilmek megtekintésére!), nélkül estem be egy Mahler-szimfóniára, amely után csak levegőért kapkodtam és felderengett bennem, hogy komolyzenei koncertre járni nem sznobéria vagy társasági esemény, hanem ugyanolyan élvezet lehet, mint egy jó film, színház vagy könyv!

Első véletlenszerű találkozásunk szerelemnek bizonyult első hallásra, mert azóta minden évben pénztárnyitáskor megvesszük a bérletet a következő szezonra. A tisztelt úrról (Mahler) azóta kiderült, hogy korántsem a kedvencem, de az első élmény emlékére minden évben zokszó nélkül végigülöm a Mahler-ünnep nevű koncertet. (Sajnos a Tragikus szimfóniát csak zokszóval!)

Nagyon megszerettem a koncertre járás élményét, hogy az évad végére ismerősök ülnek mellettünk (még ha zavaros tekintetű zenebolond vagy állandóan zacskóval zörgő idős hölgy is!), hogy adnak cukorkát, azért hogy a téli estéken ne köhögjék agyon az előadást a kehesek (miért nem maradnak otthon!?), hogy a zenekar hangolása alatt kifigyelhetjük, hogy a kedvenc fehérhajú brácsásunk játszik-e ma vagy találgathatjuk, miért nem Violetta ezen este a koncertmester. Lenyűgöz az épület is (Művészetek Palotája), bármely pozícióból sok látnivalóval szolgál, de már az előcsarnokban lődörögni is nagy élvezet. Hálás vagyok érte Demjánnak, mert nekem már valószínűleg több örömet okozott a megépítésével, mint magának a pénzzel, amit keresett rajta. És mellette áll a példa, hogy milyen rosszul is elsülhetett volna! (Nemzeti Színház)

Persze a zene a lényeg és sok minden történt az első Mahler est óta. Kiderült, hogy a koncert bizony rendkívül érzékeny műfaj. A zenekar szinte mindig nagyon jó, az élmények különbségeit a műsor, a dirigens és a szólista okozza. El kell hogy mondjam, hogy a műsor alapján még soha nem sikerült következtetnünk arra, hogy eufórikus vagy csak nagyon jó lesz-e a koncert. Mindig más, mint várjuk! Kedvenc zenedarab is lehet éppen csak kellemes, és sajnálatos tájékozatlanságunk folytán sosem hallott, furcsa című zenemű is lehet fergeteges!

Részlet a 2007-es meglepetés koncertből. (Évente karácsony táján, van egy előzetesen nem ismertetett programmal és tematikával futó meglepetés koncert. Kivétel nélkül varázslatos hangulatú, ötletes, emlékezetes műsorral.)

A Fesztiválzenekar legjobban a Fischer Iván vezényletével szól, de az esetek felében vendég vezényel. Mondjuk évente van egy, akivel ugyanúgy szólnak, mint a házi dirigenssel. De magukban is jól játszanak! Vannak karmesterek, akik szerintem csak zavarják az előadást, integetnek így-úgy, ilyenkor a koncertmester vagy a szólamvezetők szervezik a zenélést és a karmester a végén üdvözült mosollyal csodálkozik, milyen jól sikerült a koncert. A legjobb vendégdirigensnek Ion Marin fiatal román karmestert láttam, az egyik legkedvesebb emlékem pedig Sabine Meyer német klarinétművésznő, aki hátnélküli estélyi ruhában, szóló fújás közben a meztelen vállaival még a zenekart is elvezényelte, nem rosszul.

Minden évben fantasztikus szólisták fogadják el a Fesztiválzenekar meghívását néhány koncert erejéig és általában az ő emlékezetes teljesítményük alapján lehet az évad legjobb koncertjét kikiáltani! A magyar vendég (Schiff Andráson kívül, aki minden évben fellép a zenekarral) nagyon ritka, ezért néhány évvel ezelőtt, amikor a Lendvay József nevét először láttuk a műsorban úgy gondoltuk, hogy biztos egy gesztus a hazai zeneéletnek. (Mint említettem várakozásaink rendre nem jönnek be!) Amikor a népek már a csilláron is elkezdtek lógni (nincs csillár, de ha a Zeneakadémián lett volna!), mellettünk sosem látott családok (a felnőttek ölében kiskorú gyerekekkel!) szorongtak, a harmadikon zsúfolásig megtelt az állórész, akkor kezdtünk gyanakodni, hogy megint nem tudjuk mire jöttünk! Már nem tudom mit játszott, de sohasem hallottam olyan hegedűjátékot! És nemcsak a Stradivari miatt, amit megszólaltatott! Majd a rendkívül virtuóz játék után, amit csak a több nemzedéknyi cigányprímás ősök tudtak beleoltani, ráadásnak egy Bach művet választott, ami a teljesen másik véglet. És ez is tökéletes volt, lassú és pontos, mint egy metronóm.

Na ez a szólista a hétvégén újra a Fesztiválzenekarral koncertezett és most nem hibázva a várakozásaimban egész évben készültem erre a napra! Paganini első hegedűversenyét játszotta olyan elsöprő sikerrel, hogy a zenekar fegyelmezett bérletes közönsége a második tétel után tapsolni kezdett, amihez hasonló ‘atrocitás’-t még nem tapasztaltam. (Bár egyszer pont a Fischer Ivántól hallottam, hogy nemcsak nekem kínos a tételek szüneteiben a mozgolódás, krahácsolás, sutyorgás, szerinte is inkább tapsolna a közönség, mint ahogy az eredetileg is történt, ezzel elnyomva ezeket a kényszeredett zajokat.)

Ez a zseniális hegedűs minden póz és sztárallűr nélkül kiáll, és szerintem adott idő alatt kétszer annyi hangot kicsihol a hegedűjéből, mint amennyit fizikailag lehetséges, illetve a hegedű hangterjedelmén (van ilyen?) kívüli hangokat is megszólaltat. És úgy fogja a hangszerét, mint egy cigányprímás, a zenekar hegedűs szekciójának minden tagja modorosnak, pózolónak tűnik mellette.

Mit mondjak! A lelkesebb külföldi közönség felállva bravózott, felkészült hölgyrajongók virággal érkeztek, a sztoikus magyar nyugdíjaskorú bérletesek az ötvenes évekből visszamaradt vastapssal majdnem szétvetették a MÜPA oldalát. És mindezt még a két ráadás előtt, amelyből az egyik olyan hegedűjátékot mutatott be, amelyhez kíséretet is biztosított magának, amikor a hegedű nyakát fogó kezével pengette is a hangszert a hegedülés mellett.

Mindez a koncert első felében történt és ha nem Lendvay József lett volna a vendég, akkor a második részben elhangzott Csajkovszkij-szimfónia el is homályosíthatta volna az emlékét és akkor most arról írhatnék, hogy milyen csodás a zenekar. De azt majd egyszer akkor, amikor a szólista nem ilyen átütő! Megszavazom az évad legjobb koncertjének, hiszen már vége felé tartunk az idénynek, nem hiszem, hogy jön még jobb!

Semmiért egészen (blog)