Váltás mobil nézetre
bfo-for-children

Hisszük, hogy az ifjú közönség a nagy előadótermekben szervezett zenekari koncertek helyett sokkal inkább az intimebb környezetben kerül közel a zenéhez, ezért a Fesztiválzenekar nevelési programjaihoz kötődő eseményeket mindig kisebb termekben rendezzük. Az eseményeket interaktív módon, egyéni megközelítéssel valósítjuk meg, mely lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy kérdéseket tegyenek fel, kifejezzék a gondolataikat és az érzéseiket.

Hiszünk a saját muzsikálás erejében is. A gyerekek számára nincs jobb motiváció a zene hallgatására és élvezetére, mint amikor saját kortársaikat hallják zenélni. Ha a gyerekek maguk is énekelnek vagy hangszereken játszanak, előbb-utóbb kedvet kapnak a zenehallgatáshoz is, így alakul a jövő közönsége.

A kakaókoncertek koncepcióját – Kodály Zoltán tanítványának, Forrai Katalinnak pedagógiai módszerét követve – Fischer Iván zeneigazgató fejlesztette ki a 90-es évek elején. Ez – szóló hangszeren vagy muzsikusok kis csoportja által előadott – nagyon rövid zenedarabokat bemutató koncertet jelent. Fischer Iván mesél a darabokról a gyerekeknek. A kakaókoncertek húsz év óta kimagaslóan sikeresek, és nagy tömegeket mozgatnak meg.

Nemzeti tehetségkutató programunkat közösen szerveztük a magyarországi zeneiskolai hálózattal. A BFZ tagjaiból álló zsűri több száz jelöltből választotta ki a legtehetségesebb ifjú zenészeket. A Fesztiválzenekar követi és támogatja az ifjú zeneiskolások fejlődését és alkalmanként nyilvános koncerteken teremt számukra bemutatkozási lehetőséget.

A sérült gyermekek előadására és zenehallgatására különleges figyelmet fordítunk. A BFZ együttműködik a Parafónia Zenekarral, amely elsősorban autista és down-szindrómás gyermekekből áll. Különleges kakaókoncerteket szervezünk az árváknak és a fejlődési rendellenességekkel élő gyermekeknek.

Fischer Iván bemutatta Hans Krasa Brundibar című gyermekoperáját is, melyet eredetileg a theresienstadti koncentrációs táborban fogvatartott gyerekek adtak elő. E művön keresztül a ma gyermekei inspiráló és elkötelezett módon tanulnak a történelem legmélyebb kérdéseiről. A BFZ Brundibar produkciója Magyarország számos iskolájában került bemutatásra.

Bár Fischer Iván hosszú évekig készült erre, formálisan csak az 1990-es években hirdette meg újító gyermekprogramját, amikor már az általa vezetett Budapesti Fesztiválzenekar nemzetközi hírű együttessé vált. A hatás kimagasló erejű volt, és az idő múlásával a zenekar hírneve szorosan összefonódott a neveléssel és a gyermekek iránti különleges elkötelezettséggel. Fischer Iván munkásságát a gyermekek zenei nevelésének érdekében számos országban tanulmányozzák, és a módszereket egyre több helyen alkalmazzák.