Váltás mobil nézetre
Ivan_Mahler_w

Martin Schrahn
Dortmund. Dvorák – a nagyközönség a gazdag életmű csupán néhány alkotását ismeri és kedveli. E tekintetben a dortmundi Konzerthaus „Zeitinsel” programsorozatának Dvorak-fesztiválja sem hozott áttörést, de a Ruszalka és a Requiem harmóniái mégis kiváló koncertélményt nyújtottak a hallgatóságnak

Antonin Dvorák ismert, mi több híres és kedvelt zeneszerző. Már-már közhely „cseh muzsikusként” aposztrofálni őt, ez azonban gyakorta csak néhány mű ismeretén alapszik. A Ruszalkán, (az Új világ) 8. és 9. szimfóniáján, a gordonkaversenyen és néhány szláv táncon kívül ugyanis egyéb általában nem szerepel a Dvorák-repertoárban, holott a művész tíz operát, oratóriumokat, miséket, dalokat és kamaramuzsikát is komponált.

Nagy szükség lenne tehát vállalkozó kedvű felfedezőkre. A Konzerthaus évek óta sikeres, egy-egy zeneszerzőt mélyrehatóbban bemutató programja ennélfogva kiváló kezdeményezés. A programsorozat négy estén át kínál Dvorák-műveket – bár az igazi, átütő erejű felfedezés élménye elmarad, hiszen a repertoár ismét tartalmazza a már jól ismert darabokat.

A műfaj kiválóságai

A felcsendülő művek között ugyanakkor van két komoly darab is, amely csak ritkán hallható: a Dvorák korai munkásságát dicsérő zongoraverseny és a nagyszabású Requiem. A maguk nemében külön-külön is mély benyomást keltő művekről van szó. Ezt az érzést erősíti, hogy a halotti mise nagyon távol áll a cseh hangzásvilágtól, sokkal inkább archaikusnak és drámainak nevezhető, ugyanakkor megtartja az operákra jellemző karakterét.

Ebben a tekintetben tehát a programsorozat teljes sikeréről beszélhetünk. Köszönhetjük ezt annak is, hogy a koncertsorozat valamennyi estéjét a hozzáértő igényesség hatja át. A sikerhez nagyban hozzájárul a koncertsorozat programját összeállító karmester, Fischer Iván munkája, a Budapesti Fesztiválzenekar lendületes interpretációja és a rendkívüli szólisták kiemelkedő énektudása és játéka egyaránt.

A Ruszalka koronázatlan királynője

A Ruszalka koronázatlan királynője a lírai szopránt éneklő Pavla Vykopalová. A csodálatos magasságokat elérő és fanyarul kifejező, mélyebb hangszínek plasztikusan tükrözik Ruszalka érzésvilágát. A néhol szinte elszürkülő előadásmód a pillanat leforgása alatt ismét drámaian kibontakozik. Az énekesnő egyedülállóan azonosul a néha meseszerű, olykor nyers, aztán ismét magával ragadóan gazdag opera mondanivalójával.

A brnói Cseh Filharmónikus Énekkar kiváló előadásmódja – főleg a Requiemben – szintén emeli a rendezvény színvonalát. Az együttes a hangszínek széles skálájának felvonultatásával járja be a borús, majd túláradó és újra vigaszt kereső zenei utat. Néhol simogató lágyságban, máshol vad vágtatásban lehet részünk. Az áhítatos késői romantikát idéző, ugyanakkor merészen naturalisztikus elemeket is felvonultató Requiem a rivaldafénybe tör.

Kiváló zenekar

A zenekart Fischer Iván fogja össze, aki barátsággal, energikusan, ugyanakkor minden teátrális allűrt mellőzve dirigálja a műveket. A vonósokból, fafúvósokból és rézfúvósokból álló együttes tagjai mindeközben éberen követik mozdulatait. Fischer figyel a kiegyensúlyozott hangzásvilágra, és teret enged Stephen Hough zongorajátékának a néhol egyszerű, másutt bonyolult, figuratív kifejezésmódot előtérbe helyező zongoraversenyben. Mindeközben megcsillan a dirigens magyar temperamentuma is, és a Szláv tánc elgari magasztossággal hangzik fel.