Váltás mobil nézetre
Fischer Iván- A karmester a diktátor szimbóluma

Elementáris erejű taps és éljenzés, ez Mahler I. szimfóniájának hatása. Mindig. Nincs kivétel. Mindegy, hogy a közönség magyar, belga, német, vagy olasz. Habitustól függetlenül Mahler úgy bújik egyre beljebb az ember burkain keresztül egészen a legbelsőbb rétegekig, ahol már nincs nemzetiségbeli vagy gondolkodásbéli különbség, csak az ember. A mag.

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) legutóbbi turnéja alkalmával Gentben, Bonnban és Milánóban játszotta el a nagyhatású művet. Mindenütt kitörő lelkesedés fogadta a német szerző Budapesten írt szimfóniáját. Pedig nem mindig volt ez így, hiszen Mahler maga csúfosan megbukott 1889-ben a fővárosunkban bemutatott művel.

A relatív rövidnek mondott BFZ turné első állomása Gent volt, ahol a Mahler mű előtt Orbán György a Mahler Ünnep megrendelésére komponált új darabját és Liszt Haláltáncát játszotta a zenekar, utóbbi művet a horvát zongoraművész, Dejan Lazic közreműködésével.

Bonnban a Beethoven Fesztiválon és Milánóban a Torinóval közösen tartott MITO Fesztiválon, azonos repertoárral, Mahler és Liszt mellett egy Enescu művel lépett fel a zenekar.

A Mahler I. szimfóniájának kiválasztása nem véletlen, hiszen az idei Mahler ünnepen pont ez került sorra – árulta el a Budapesti Fesztiválzenekar karmestere, Fischer Iván. Annak is komoly hagyománya van, hogy amit később lemezre vesznek, azt viszik turnéra is, hiszen a felvételre már így „kész” lesz a darab.

Az őszi turnéban azonban volt egy közös gondolat, mert mindhárom repertoáron szereplő komponista erőteljes újító volt. Fischer Iván a Heti Válasz Online-nak elárulta, hogy szerinte ezek a zeneszerzők mind a jövő felé fordultak, és mondhatni a jelszavuk volt a bonni Beethoven fesztiválon olvasható „Zukunftmusik”. Mint fogalmazott: „Elsősorban Liszt volt az, aki nagyon új hangon szólalt meg a maga korában. Enescu szokatlan hangú, de Mahler is sokkoló hatású volt. Tulajdonképpen a repertoárunkon három különböző korszakból három „Zukunfmusiker”-t szólaltattunk meg.”

Budapestre visszaérkezve a zenekar azonban nem pihent, hiszen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lemezre játszották a Mahler szimfóniát, mely a Channel Classics megrendelésére készült és a tervek szerint 2012 második felében kerül a lemezboltokba.

A koncertteremben, vagy a lemezen Mahler I. szimfóniáját hallgatva azonban ritkán jut eszünkbe, vajon mennyi munka állhat emögött a teljesítmény mögött. Egy külföldi turné alkalmával azonban a kívülálló olyan kulisszatitkokat ismerhet meg, és olyan mértékben láthat bele egy zenekar működésébe, ami még inkább közel hozhatja a zenéhez.

A Budapesti Fesztiválzenekar az őszi turné alkalmával, mint egy osztálykiránduláson, rendben várakozik a reptéren, majd egyes, kettes és hármas buszokkal indul a terminálokról a városba. Senki sem késik. Azt is mondhatnánk túlzás nélkül, hogy svájci órát lehetne állítani a tagokhoz. Érzi mindenki, hogy sok múlik a pontosságon. Az idő amúgy is különös szerepet játszik a zenekar életében, hiszen először ők voltak azok, akik megalakulásukkor, az akkor még ismeretlen, mára már pr-fogásként titulált 19:45-ös koncertkezdést bevezették. Körner Tamás a zenekar menedzsere azt is elárulja, hogy nemcsak ebben voltak újítók, hanem a direkt marketing bevezetésében is, hiszen szintén elsők voltak abban, hogy a koncertjegyet tőlük, és nemcsak a jegyirodán keresztül lehetett megvenni. Többek között ez és még sok aprónak tűnő dolog egyaránt hozzásegítette a zenekart a hazai és a világsikerhez.

A csaknem 30 éves múltra visszatekintő zenekar tagjaival beszélve egy közös vonást lehet felfedezni: a büszkeséget. Erre Fischer Iván úgy reagált, hogy mindez szerinte azért van, mert látják, hogy amit csinálnak, annak van értelme. „A fő szempontom az, hogy fenntartsam azt a mentalitást, hogy minden koncert egyformán fontos. Ne legyen különbség abban, hogy New Yorkban, vagy Debrecenben játszunk. Legyen mindig örömteli odaadás a tagokban. A zenekarban van egy állandóság, nincsenek győztes és vesztes meccsek, hanem folyamatosság van, és én erre törekszem, hogy ez mindig meglegyen” – árulja el Fischer Iván, arra a kérdésre, hogy a vannak- e elvárásai a turnék előtt.

A zenekar honlapján is a karmester egy idevágó gondolata olvasható: „Egy zenekari zenész nem hivatalnok, hanem művész, és minden művésznek lehetőséget kell adni a kezdeményezésre és a kreativitásra. Csak egy valódi művészekből kialakított zenekar – amely tökéletesen fegyelmezett csapatként muzsikál együtt – képes arra, hogy a művek tartalma a zeneszerző által megálmodott hőfokon szólaljon meg, és hogy a zene a közönségnek felemelő, mindenkit megérintő és szívenütő művészi élményt szerezzen. Ez a célunk, ezért hoztuk létre a Budapesti Fesztiválzenekart.” És ez meg is látszik a koncertszervezési metódusán is, hiszen arra is ügyel, hogy a stresszes, de megtisztelő első pultba ne mindig ugyanazok üljenek, miután egy koncert teljes programja alatt óriási nyomás nehezedik az első hegedű vagy a második hegedű első pultjában ülő zenészekre. Kivéve persze a koncertmestert, akinek megtisztelő feladata ezt a keresztet viselni.

Egy kiváló lehetőség a zenészeknek kreativitásuk és tehetségük önálló bemutatására, a zenekaron belül meghirdetett Végh Sándor verseny, melyre minden alkalommal meglehetősen sokan jelentkeznek. „Jó látni, hogy sokan érzik úgy, hogy van bennük tartalék. Szeretnének kiállni, hogy megmutassák mit tudnak egyedül.” – fogalmaz Fischer.  Ennek a lehetőségnek a megteremtése egyedülálló a hazai zenekarok között, és talán nem kis részben ez is hozzájárul ahhoz a fajta minőséghez, amit a zenekar képvisel.

Már sok külföldi újságíró kérdezte, miben érzi saját zenekarát másnak a Kossuth-díjas művész, aki erre úgy válaszolt: „A BFZ zenészei lelkesek, teljes lélekkel részt vesznek a munkában, nem feladatot teljesítő közkatonák, és ez a koncerten is érezhető odaadás mindenkit levesz a lábáról.”

Erre pedig jó példa az a mókás házaspár is, akit a zenekari tagok csak a „rózsás házaspár” néven emlegetnek. A különös német páros az európai koncertek kilencven százalékán ott ül. Mahler I. szimfóniáját például meghallgatták többek között Budapesten, Gentben és még Bonnban is, azaz összesen nyolc koncertből, heten ott voltak. De van a zenekarnak egy fiatal háziorvos rajongója Hollandiában, aki az összes újságcikket és felvételt megszerzi, ami a zenekarhoz kötődik.

Fischer Iván, aki gyakran megszólal közéleti kérdésekben is a Heti Válasz Online-nak úgy fogalmazott: „Bármi gond van az országban, ez a zenekar, mint egy akciócsoport, utazik a világban és sikert hoz. Egy turné olyan, mint egy osztálykirándulás, ám amikor a pódiumon vannak a zenészek akkor átváltoznak és összefogás van bennük, ekkor olyanok mint egy légió angyal. Nekem pedig egy célom van a zenekarral: segíteni az ország és a hazai kultúra sorsát.”

Kézi Beáta, Heti Válasz