Váltás mobil nézetre

Lendvay József megbetegedése miatt sosem fogjuk már megtudni, hogyan szólna Bartók első hegedűversenye egy cigányprímás fiának előadásában. Mindazonáltal a Lendvay helyett beugró művész, a fiatal Kelemen Barnabás távol áll a „futottak még” kategóriától. Tolmácsolásában a mű lenyűgöző spontaneitással, örömtől és erőtől duzzadóan szólalt meg.

Ez a zene nyilvánvalóan a vérében van, jelenléte, karizmája minden figyelmet magára vonz. Az első tétel romantikus intenzitása már-már túlhabzónak tetszik, a szólistának ami szívén, az a száján, (pontosabban vonóján) – ahogy az egy olyan zenéhez illik, amely a komponista érzelmeinek tárgyának szóló  szerelmeslevélnek íródott – a második tétel viszont tele erőteljes, rusztikus lendülettel.

A visszatapsolt szólista két mutatós ráadással köszönte meg a lelkesedést, amit a közönség látható  örömmel fogadott.

Az est igazi sztárjai azonban a Fesztiválzenekar muzsikusai voltak – élükön energikus karmesterükkel, Fischer Ivánnal. A zenekar és vezetője Mahler zenéjében éppúgy otthon van, mint honfitársa zenéjében.

Káprázatos fafúvós szólistáival és tündöklő, cukros-édes hegedűhangjaival a BFZ csodálatosan szólaltatta meg Mahler 5.szimfóniáját, így téve meg ezt az egyórányi lenyűgöző, megrendítő utat ebben az a mély gyásztól és a lelkes  életigenlésig.

A közönség zajos tetszésnyilvánítása jogos volt.

 

David Kettle