Váltás mobil nézetre

Zentai Róbert húsz éve dolgozik a Fesztiválzenekarért, mint technikai vezető. Az ő kezében fut össze a próbák és a koncertek lebonyolítása a legkisebbtől a legnagyobbig, ő felel többek között a hangszerekért és a próbateremért is. Akkor is talál megoldást, ha a repülőgép nem érkezik meg a hangszerekkel egy másik kontinensre, vagy ha egy hatalmas fa állja útjukat a koncertterem bejáratánál.

Aki belülről látja a Budapesti Fesztiválzenekar működését, pontosan tudja, hogy nélküled itt megállna az élet. Miért felelsz pontosan?

Mindaz, amire technikailag szükség van egy ilyen nagyzenekar működéséhez, az én hatásköröm. Mivel a zenekar körülbelül két évre előre tervez, így a munkám nagy részét az előre gondolás teszi ki. A műsor és a zenekar szokásai függvényében kell felmérnünk, hogy igényeink kielégíthetőek-e az adott koncerthelyszínen. Pontos színpadrajzot küldök az egyes koncerttermekbe, ami a zenekar elhelyezkedését mutatja. Mikor a zenekar útra kel, körülbelül 4-5 tonna felszerelés utazik a kamionban, repülőben, hajón, aminek pontosan kell megérkeznie mindenhova, mert a zenekari turnék feszített időkeretek között zajlanak. A késés nem megengedett, ezért a tervezés során körültekintőnek kell lenni az időpontokat illetően. Én felelek a hangszerek biztosításáért, szállításáért, és a határokon történő gyors átjutásukért is, de a ritka, különleges hangszerek felkutatása is a mi feladatunk. Sokszor előfordul, hogy az adott hangszer nincs is az országban, és külföldről kell bérelnünk, pl. Hollandiából.

Ahhoz kell egy különleges alkat és személyiség, hogy ennyivel előre tudj gondolkodni, és át is lásd a tennivalókat.

Kreativitás és precizitás kell hozzá, illetve gyakorlat és tapasztalat, s persze az is, hogy az ember párszor megégesse magát. Általában az idő a legnagyobb ellenségünk, mivel a próbák és koncertek időpontja nem változik, nem várnak ránk, így amit nem sikerült előre elintézni, az kapkodást eredményezhet.

Előfordult már, hogy valamit nem tudtál megoldani?

Az is új helyzetet és feladatot teremt, ha nincs megoldás, de nem emlékszem ilyesmire. Azt hiszem, kevés dolog hiúsult meg miattam.

Most töltötted be a negyvenet, és épp húsz évvel ezelőtt kezdtél el itt dolgozni. Hogy csöppentél bele ebbe a világba olyan fiatalon?

Hangszerészként végeztem a Zeneakadémián, a zenét pedig mindig is nagyon szerettem, tíz évig fuvoláztam. A komolyzene mindig az életem része volt, és a mai napig csak azt hallgatok, ha tehetem. Az élő zenekari hangzás különleges élmény számomra.

Az ember pedig pont azt gondolná, hogy épp elég komolyzenét hallasz a munkád közben, ezért otthon már mással lazítasz.

Épp ellenkezőleg. Az, hogy rengeteg mindent hallasz élőben, nem csak CD-ről, teljesen más megvilágításba helyez egy zeneművet, amit lehet, hogy addig nem találtál élvezetesnek.

Van időd végighallgatni a koncerteket?

Beülhetnék a koncertekre, de nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, mert tudom, hogy a mi munkánk egy olyan háttérmunka, amire folyamatosan szükség lehet. Általában készenlétben vagyunk, ezért nem tudnám magam elengedni.

Az eredeti szakmád már teljesen háttérbe szorult?

Már nem vagyok gyakorló hangszerész, de nagyon sok mindent hasznosítok belőle a mai napig. Azt hiszem, van egyfajta bizalom felém a muzsikusok részéről ebben a kérdésben is. Anno fafúvós hangszerekkel foglalkoztam, azokat javítottam, és néha készítettem is. A turnék során sokszor jól jött az ebben való jártasságom.

Mikor készítetted az utolsó hangszert?

Egy fuvolafej készítése volt az utolsó munkám tizenöt évvel ezelőtt.

A fuvoládat elő szoktad még venni?

Csak a három fiamnak játszom, nekik furulyázni is szoktam. Mindig felmerül bennem egy komolyabb igény is, de aztán soha nem jutok el odáig. Jó lenne néha örömzenélni, de erre kevés idő marad. Kicsit a harsonával is próbálkoztam, a muzsikosok tanítgattak, de végül ez is feledésbe merült.

Az időhiány abból is adódik, hogy a zenekar rengeteget van úton. Mi volt a legnagyobb kihívás, amit meg kellett oldani egy turné során?

Ez majdnem húsz éve történt, amikor zajlott a macedón háború. Athénba kellett sietnünk, amit csak hatalmas kerülővel tudtuk megtenni, nagy késés lett belőle, de a koncert így sem maradt el. Az is előfordult, hogy a hangszereket szállító repülőgép nem ért oda Amerikába, mert törölték a járatot, pedig már a raktérben volt minden. Mi viszont már próbáltunk volna.

Egyik alkalommal Amerikában, nem messze New Yorktól a koncertteremnek semmilyen öltözője nem volt. Épp egy Mahler szimfónia volt műsoron, amiben körülbelül száz muzsikus játszott, ezért az öltözőkre nagy szükség lett volna januárban. Mentőötletként a hatalmas, üres kamiont alakítottam át öltözővé, ami mindenkinek nagyon tetszett.

A kamionra is mindig oda kell figyelni. Egyszer a Genfi-tó partján furcsa olajfolt jelent meg az autó körül, jött négy tűzoltóautó, és betemették homokkal az egészet. Alig tudtuk meggyőzni őket, hogy ne szállítsák el hangszerestül, hiszen másnap már egy következő városban kellett lennünk.

Az is vicces volt, ami Amszterdamban történt a Concertgebouw-nál. A belvárosban egyébként is nagyon nehéz parkolni, ezt pedig tovább nehezítette, hogy egy vihar miatt egy kivágott hatalmas fa pont a terem bejáratnál hevert. Megkértem a szomszédos építkezésen álló toronydaru vezetőjét, hogy tegye arrébb, ő pedig készségesen segített.

Van olyan sikerélmény, amire kifejezetten büszke vagy?

Minden koncert siker, a legkisebbet is ugyanolyan fontosnak kell tekinteni, mint egy nagykoncertet. De ha ki kéne emelnem valamit, az az lenne, hogy többször sikerült pár perccel koncertkezdés előtt rapid módon megjavítanom egy-egy hangszert.

Te, aki közel vagy a zenekarhoz, és már húsz éve dolgozol mellette, miben látod a titkát?

A legfőbb előnye, hogy szinte minden szezonban meg tud újulni. A játszott művek zömét ötven-száz-kétszáz évvel ezelőtt megírták, ezért nagyon nehéz úgy megformálni, előadni őket, hogy a közönség úgy jöjjön ki: most valami újat hallott. Itt nagyon jó, hogy mindig történik valami nem várt, extra.

Mit tanultál a BFZ mellett az elmúlt évtizedek alatt?

Szervezettséget, s hogy egy-egy problémát soha nem lehet eléggé körüljárni, sosem lehet rutinból cselekedni. Ez egy idő után életformává válik. Például magánemberként nem tudok spontán elmenni egy étterembe, biztos, hogy előtte odatelefonálok, bárhol is legyen. Továbbá nagyon szeretem a tiszta zenei hangzást, amit csak az élőzene adhat.